HUSZONHÁROM
Fordította:
Echo
Callan
Jacob egy seggfej volt és
szándékomban állt szétverni a seggét a következő edzés alkalmával.
Nem
elég, hogy a rohadék hazáig követett a gödörből és belopózott utánam az
edzőterembe, hanem válaszokat is követelt Mortize Lisbeth iránti érdeklődése
miatt, és azon morfondírozott, hogy miért törődök annyira azzal, hogy kihozzam
az arénából, amikor kihoztam.
Igen,
két nap múlva meccsem lesz és szükségem volt a ringben való gyakorlásra, de ez
nem jelentette azt, hogy ott kell maradnom, hogy ezt megtegyem.
Az
edzőteremben volt erre a kibaszott dologra egy szobánk, egy szoba, ahová Jacob
berángatott mielőtt bevitte az első ütést. Az arcomat érte, a haragomat
hergelte, ahogy akarta is.
Néhány
órával később mindketten megvertek és kimerültek voltunk, nevetve mondta, hogy
zuhanyozzak le, mert le fogok részegedni, akár tetszik, akár nem.
Ezért
is ki voltam akadva rá, de igaza volt. Szórakozott voltam és mindennek köze
volt ahhoz a nőhöz, aki a lábam előtt volt összegömbölyödve.
Gyűlölni
akartam. Ki akartam tárni a kúria bejárati ajtaját és ki akartam lökni. De az
sem számított, hogy emlékeztettem magam ki is volt ez a nő az életemben, egy
pillanatra visszataláltam ahhoz az igazsághoz, amelyet még eltűnésének évei sem
tudtak eltörölni.
Mindig
is vágyni fogok rá, nem számít, hogy mennyire bántott.
Ez
mennyire elcseszett? A punci szót
kellene a homlokomra tetoválnom.
Jacobnak
talán igaza volt még egy dologban. Szükségem volt arra, hogy eltávolítsam a
szervezetemből, mivel a puszta bántalmazása az őrületbe kerget.
Előrenyúltam,
megmarkoltam a ruhája elejét, hogy felhúzzam. Készségesen mozgott, nem küzdött
és nem próbált szabadulni.
Lisbeth
a széttárt lábaim között térdelt és nézett fel rám, miközben állából vér
csöpögött, szemei, mint a kék folyadékkal teli medencék, amelyek az életen át
tartó fájdalomra emlékeztettek. Nem számított, hogy megsérült, az az átkozott
Rose büszkeség csillant fel az arcán, ugyanolyan gyerekesen és sértődötten biggyesztette
az ajkát, ahogy mindig is láttam, mikor elképzeltem.
– Jacobnak
igaza van, tudod? Csak ki kéne basznom téged a szervezetemből.
A
szemöldökét ráncolta elkerekedő szemekkel, teste úgy mozgott, mintha ki akarná
rántani a fogásomból.
Az
alkohol, amelyet nem kellett volna elfogyasztanom, végigszáguldott az ereimben,
és olyan helyeken fűtött fel, amelyek veszélyesek voltak erre a nőre nézve
Minden gátlásom tovaszállt, a vágy táncra perdült az ereimben, készen, hogy
ringbe szálljon.
Lejjebb
hajoltam, amíg ajkaink pár centire voltak egymástól. – Azt hiszem, hogy
számodra jó dolog az, hogy nem baszok meg sérült játékokat.
Feltápászkodva
felrángattam Lisbethet. Egy másodpercbe telt neki, hogy egyensúlyba hozza
testét a remegő lábain, félelem rezgett minden csontban és minden izomban. A
szobám felé vezettem miután visszanyerte valamennyire az önuralmát, csakhogy
ismét a földre zuhant, mint egy tehetetlen test.
Felvontam
az egyik szemöldököm mikor megfordultam, hogy ránézzek.
– Én…én
nem megyek be oda, hogy veled… – a hangja elcsuklott és majdnem felnevettem a
feltételezésére.
A válla
és a lába alá tettem a karom, hogy vigyem, mivel nem volt türelmem megbirkózni
ezzel a szarral. Verekedni kezdett, de túl kicsi volt a kezemben, a teste alig
tudott mozogni, amikor közelebb szorítottam és összekulcsoltam a karomat.
– Ne
hízelegj magadnak kölyök! Nem azért viszlek vissza, hogy azt csináld, bármit is
gondolsz. De átkozott lennék, ha engedném, hogy összevérezd a kibaszott padlóm.
Mellesleg te leszel az, aki feltakarítja.
Félelme
átcsapott haragba és én majdnem felnevettem. Mi a fenét fog ezzel kezdeni?
Rúgni és sikítani? Egyetlen ember sem volt ebben a kúriában, aki segített volna
neki.
A
fürdőszobámhoz érvén kinyitottam az ajtót, bementem és a pultra tettem. Amikor
elmentem, megmozdult, hogy leugorjon és én nem zavartattam magam, hogy
visszaforduljak hozzá.
– A
helyedben nem tenném.
– Miért
nem?
Szembe
fordultam vele, miután kihúztam egy elsősegély-készletet. Lisbeth egyik lába
alig érintette a földet, teste készen állt, ha nem győzött volna a
kíváncsisága.
– Mert
üldözni foglak. És ez még jobban fel fog izgatni.
Habozás
kerítette hatalmába, a teste mozdulatlan volt, szeme tágra nyílt és nem
rebbent. Döntött, miközben tekintetét a kezemben lévő dobozra, majd az arcomra
vetette. Soha nem állítottam, hogy Lisbeth nem intelligens. Visszaült a pultra
mivel tudta, hogy vesztett. Okos lány.
Odaléptem
hozzá, a pultra tettem a készletet, kinyitottam a fedelét és antibakteriális
kenőcs és kötszer után keresgéltem.
– Miért
csinálod ezt?
– Mert
elegem van abból, hogy összevérzed a szobámat.
Megragadtam
az arcát mikor felnézett, nem hagytam figyelmen kívül, ahogy megrettent az
érintésemtől. Végül a beletörődés erőt vett rajta és úgy mozdította az arcát,
hogy jobban láthassam az állát. Csak egy kisebb vágás volt, semmi olyan, ami ne
gyógyulna be egy-két napon belül.
Elfordítottam
a tekintetem, hogy megnedvesítsek egy törlőkendőt a csap alatt, hangja ismét a
gondolataimba kúszott.
– Nem
ezt. Úgy értem, miért bánsz így velem?
Csendes
nevetés rázta a vállam. – Fel kellett tenned ezt a kérdést?
Bátran
táncolt, kis rózsaszín nyelvével olyan szavakat formált, amelyek
csiszolópapírként hatottak az idegeimre. – Még mindig annyira meg vagy bántva
az miatt, ami gyerekkorunkban történt, hogy nem bírod elengedni?
Szememet
az övére kaptam, miközben letöröltem a vért a bőréről. Büntetésből megharapnám
azt a nyelvet, ha bíznék magamban, hogy megállok, mielőtt túl nagy kárt okoznék
benne.
– Ha
igen, elnézést kérek!
Újra
felugrott a szemöldököm, a gyűlölet és a düh keveredett, amíg egy mérgező ragu
nem lett. Ujjaim közé fogtam az állát és addig szorítottam, amíg összerándult.
Tekintete az enyémre szegeződött ugyanazzal a toxikus lángolással.
– Ne
kérj bocsánatot olyan dolgokért, amelyeket soha nem fogsz tudni helyrehozni!
Igen,
még mindig gyűlöltem azért a szarért, amit fiatal koromban okozott, de azt soha
nem lehet visszafizetni, amivel tartozott. Hacsak nincs valamilyen varázslatos
képessége, hogy visszaforgassa az időt és visszaadja anyámat.
– Nem
tudom megváltoztatni a múltat! – kiáltotta.
Szemünk
találkozott, és a tekintetemmel bíztattam, hogy próbáljon csak meg bekúszni a
gondolataimba újra. Kivéve, hogy amikor azt hittem, hogy azok a telt ajkak
újabb szavakat formálnak, amelyet utálni fogok, helyette inkább összecsukta
őket.
A
kenőcsöt rákentem és egy kis kötést tettem a vágásra miközben mozdulatlanul
tartottam az arcát.
– Engedj
el! – könyörgött, hangja puszta suttogás, miközben visszatettem az eszközöket a
dobozba. – Kifejtetted az álláspontod.
Közelebb
léptem hozzá és a helyére szegeztem a ribancot, a csípőmmel széttártam a
combjait, a mellkasom súrolta a melle hegyét. A teste megborzongott én pedig
szélesen mosolyogtam mivel tudtam, hogy az én érintésem okozta.
– Még
csak el sem kezdtem kifejteni az álláspontom.
Az
akaraterők harcába záródtak a tekinteteink, lélegzetünk keveredett, a szívünk
dobként szólt.
– Gyűlöllek!
– sziszegte.
– Az
érzés kölcsönös – biztosítottam. – De ez nem jelenti azt, hogy nem akarsz
dugni.
Lisbeth
zihált, szemét az ajkamra vetette, hogy nyomon követhesse alakját. Hazudhatott
mindent, amit akart, de ismertem ezt a nézést, tudtam, hogy a közöttünk ívelő
elektromosság éppúgy az ő testének reakciójából fakad, mint az enyémből.
A kezem
gyorsabban mozdult, mint ahogy reagálni tudott volna, ujjaimat a haja puha
tincseibe fontam és megmarkoltam, a bicepszem megfeszült, ahogy magam felé
húztam a testét, amíg a szánk már súrolták egymást.
Ellene
beszéltem, az alkohol elárasztott, hogy eltávolítsam az utolsó szarságokat is,
amiket adnom kellett. Ez a pillanat már régóta váratott magára.
A
hangom egy kérdésbe burkolt halk figyelmeztetés volt. – Őszintén ki tudod
mondani azt, hogy nem vagyok hatással rád? – A hüvelykujjam a nyakán lévő
pulzust nyomta, ujjaim még mindig csapdában tartották a haját. – Hogy a szíved
nem ver hevesebben, amikor a közelben vagyok?
Lisbeth
összehúzott szemekkel nézett rám és azt felelte. – Ez csak azért van, mert
tudom, hogy bántani fogsz.
Elmosolyodtam,
ajkaim szétnyíltak, úgy hogy a fogaim megkarcolták az alsó ajkát.
– Most
is? Akkor miért tárulnak szélesebbre a lábaid, amikor közelebb jövök? Miért
pirul ki a bőröd, amikor nézlek? Miért zihálsz és kapkodva veszed a levegőt,
mintha azt akarnád, hogy ellopjam?
Megnyaltam
az ajkam, közben pedig megízleltem a száját. Nem mulasztottam el, ahogy
megremegett.
– Dugtál
már olyan férfival, aki nem tud elviselni? Kihívott már valaki, akit utálsz?
Szabad
kezemmel a combjába markoltam, ujjaimmal feljebb toltam a szoknyája szegélyét.
Lisbeth lehelete forrón áradt az arcomra, teste puhává és rugalmassá vált,
felkészült minden kemény részemre, amely uralni akarta őt.
A
körülöttünk lévő szoba megszűnt létezni, a pillanat elnyúlt, amíg csak a most
létezett, csak ez, csak két ember rekedt egy csatában, ahol csak egy
győzhetett.
És én
még soha nem veszítettem csatát.
A kezem
feljebb tévedt a combján, a szoknyája szorosan a csípőjére feszült.
Gyakorlatilag vibrált a szükségtől, a vágytól, a kétségbeeséstől olyan erősen,
hogy a lélegzete bennrekedt a tüdejében, ahogy a pillantásomat tartotta.
– Mondj
nemet! – morogtam, veszélyesen mély hangon. – Mondd, hogy nem gondoltál erre,
hogy nem vagy nedves és kétségbeesett, hogy dughass azzal a férfival, akit
annyira utálsz!
A szája
szétnyílt és én kihasználtam az alkalmat, hogy beharapjam és megcsípjem az alsó
ajkát, hogy érezhessem a mély borzongást, amit okozott. Megkísértettem,
miközben magamat visszafogtam, ahogy kinyújtottam a nyelvem, hogy megízleljem a
csípést.
Éppen
csak.
A
testem kemény volt, a farkam telt és lüktetett. Minden ösztönöm, minden csatám
elveszett, amit azért vívtam, hogy tartsam tőle a távolságot, amikor a mellei
szorosabban nyomódtak a mellkasomhoz és a számra nézett.
Az
ujjaim szinte súrolták a bugyiját, amikor megint feljebb mentem, a lába közötti
hő olyan ütemre sarkalta a pulzusom, mint amilyen az övé volt.
– Ha
elkezdjük, akkor nem hagyom abba! Mondd, hogy hagyjam abba!
Megrázta
a fejét, a szája az enyém mellett keringett, mint néma könyörgés, hogy fejezzem
be a beszédet és tegyem azt, amit akarok.
– Mondd,
hogy kibaszottul hagyjam abba Lisbeth!
Az
ujjaim hegye végigfutott bugyijának csipkés szélén, egyre közelebb a
középponthoz. Semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy elvegyek tőle mindent,
ha most nem húzom vissza.
Szemei
lecsukódtak, mielőtt lassan újra kinyíltak volna, két kékláng ejtette csapdába
a tekintetemet, ajkai olyan szavakat suttogott, amelyek mindkettőnket
elpusztítanak.
– Nem
tudom.
– Miért?
– suttogtam a szájába.
A
pulzusa erősebben lüktetett a hüvelykujjam alatt, lábai szélesebbre tárultak,
mintha kihívta volna az ujjaim, hogy tolják félre a bugyiját és fedezzék fel a
benne rejlő nedves meleget.
– Mert
nem akarom, hogy abbahagyd!
A
mellkasom mélyét morgás rázta meg, a kielégítetlenség átadta helyét az
irányítás elvesztésének.
– Nem
leszek gyengéd – figyelmeztettem, az ujjam lefelé nyomult, hogy felfedje
elázott bugyiját.
Újra
megrázkódott, szája a csókom hevességét kereste.
Egy
szakadék felett egyensúlyoztunk a leesés fenyegetésével, szemünk zárva volt,
ajkunk összeért, testünk készen állt adni és elvenni a gyűlölet ellenére is,
amit éreztünk.
Hirtelen
felkaptam, amikor nem válaszolt és elszakadt az önuralmam utolsó húrja is.
– Ne
mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
Abban a
pillanatban húztam félre a bugyiját, amikor a szám átvette az irányítást az övé
felett, és amíg a nyelvem először becsapódott, hogy megízlelhessem, az ujjam
mélyen belehatolt a testébe.
A
győzelem volt az első érzéki nyögésének az íze.
HUSZONNÉGY
Fordította: Echo
Lisbeth
Veszélyes
játék volt, de ennek ellenére játszottam. A szívem remegett, mint egy csapdába
esett madár, hogy kiszabadulhasson, a testem egy áruló, amely akarta őt, a
gondolataim pedig azt kiabálták, hogy lökjem el.
Nem
tudtam.
Kinyitottam
az ajkam, amikor kérte, hogy állítsam meg, de a szavak rosszak voltak. A
visszautasítás helyett, amelyet minden intelligens nő adott volna, kiömlött az
igazság, a kíváncsiságom máris fojtogatott a közelsége miatt, gondolataim az
emlékezés csapdájába estek, a tüdőm a szükséges levegőt markolászta.
Ennek
ellenére csak őt értettem meg.
Abban
a pillanatban Callan és én egyformák voltunk, két ember, akiket csapdába ejtett
a keserű múlt, egy család két tagja, akiket összehozott, mielőtt szétszakított
volna. És mindez mellett ott voltak a titkok, amelyeket nem mondhattam el neki,
a félelmek, amelyeket nem vallottam be, kérdések, amelyeken azért tűnődtem,
hogy valaha is meg lehet-e őket válaszolni.
Egyik
sem számított.
Akkor
nem.
Nem
akkor, amikor szájával az enyémet súrolta, incselkedve az ízével és a
nyelvével.
Nem
akkor, amikor borostyán sárga szeme a gyűlölettől lángolt, amit mindketten
éreztünk.
Nem
akkor, amikor sercegett a szikrától, amely mindig egymáshoz vonzott minket.
Ugyanúgy
büntettük a másikat.
A
másikat figyeltük anélkül, hogy megértettük volna miért.
Valahogy
jobban ismertük egymást, mint bárki mást az életünkben, még akkor is, amikor én
térdre kényszerítettem őt, ő pedig engem.
Mindkettőnket
elhagytak és bántalmaztak, de olyan módon, amely szeretők helyett ellenségekké
tett minket.
És
most, ebben a pillanatban, a túlságosan hatalmas univerzumon belüli kis térben
mindketten engedtünk a szörnyű és helytelen vágynak.
Szörnyű
a mód miatt, ahogy bántunk egymással. Helytelen, mert nem számított. A test azt
akarja, amit akar.
Küzdöttünk
egymással, miközben kapaszkodtunk. Elengedtük a terheinket. Elfelejtettük a
múlt gyötrelmeit és üdvözöltük a jelen gyötrelmét.
Manipuláld őt,
mondta Gretchen.
Engedelmeskedj neki,
követelte a barátja.
És,
miközben azt mondogattam magamnak, hogy azért játszom ezt a játékot, hogy
elnyerjem a bizalmát, a hazugság akkor repült ki az ablakon, amikor a szája
megtalálta az enyémet és az íze elöntötte minden részemet. Az a hazugság lángra
kapott és hamuvá égett, amikor az ujja belém hatolt és most először éreztem meg
erejének igazságát, vágyának erejét, a kísértést, amely mindig is létezett
kettőnk között mivel túl egyszerű volt valójában.
Amikor
nem tudsz szeretni, akkor gyűlölsz. Amikor nem birtokolhatod, akkor akarod. És
amikor az igazság túl fájdalmas ahhoz, hogy beismerd, akkor hazudsz – ahogy
mindig is tettük.
Mi
voltunk a vékony vonal a kettő között. Mi voltunk a sötétség és a világosság.
Adni és elvenni. Ellenfelek, akik csak azt tudták hogyan bántsák a másikat,
mivel túlságosan féltünk egy pillanatra megállni és beismerni, hogy az életünk
összefonódott, de nem úgy, ahogy akartuk.
Bántottam,
amikor nem tudott visszavágni.
Bántott,
hogy bosszút álljon.
De
ez a pillanat volt az első alkalom, amikor úgy éreztük, hogy igazak vagyunk, mintha mindvégig
ilyennek kellett volna lennünk.
A
csókja hevében megbocsátást találtam, feloldozást érintésének durvaságában.
Megértettem az éhségem, amikor először megízleltem az övét.
És
erőszakos volt.
A
kezei olyan érzéki kegyetlenséggel vettek birtokba, oly finom erőszakossággal,
hogy a levegő kiszakadt a tüdőmből, ahogy a szája elengedte az enyémet és a
fogai végigmentek a nyakamon, hogy harapjanak.
Csípője
szélesebbre tárta a lábam, az egy ujja három lett, a keze minden egyes döfése
miatt begörbült az alkarja, hüvelykujja azon az egyetlen szent helyen kapott
el, amelyet dörzsölt, nem törődvén azzal, hogy mit tesz ez velem.
A
fejem hátrabicsaklott, ahogy a szája a nyakamat fedezte fel, morgás tört fel a
mellkasából, amikor a ruhám gallérja elzárta az útját.
Két
durva szó szakadt ki a torkából és ez volt minden, amit én is gondoltam, amikor
abba kellett hagynia. – A kibaszott pokolba…
Callan
kihúzta kezét a lábam közül, és felnyúlt a hátamon, ahol a ruhám cipzárja egy
kemény rántásra szétszakadt, majd végighúzta az anyagot a testemen, amíg le nem
rántotta a karomról, hogy a derekam köré gyűrje. A ruhának semmi esélye sem
volt, akárcsak a melltartómnak, amit gond nélkül letépett nem aggódván, hogy
van-e másik.
Aggódnom
kellett volna, de nem tettem, nem amikor a szája a mellem hegyére záródott és
beszívta azt, hogy megharapja.
Ajkamról
fájdalomkiáltás tört ki, de csak kuncogott ez miatt, az a sötét hang a helyén
maradt, amikor kezével megmarkolta a csípőm és felemelt a pultról.
A
hátam nekiütközött a falnak és a testével odaszögezett, ahogy letépte a többi
ruhámat is, a farmer anyaga olyan kétségbeejtő dörzsöléssel súrlódott a lábam
között, hogy elengedtem a vállát, hogy széttépjem az ingét.
Callan
egy kézzel megfogta mindkét csuklómat és felemelte a karjaimat, hogy a fejem
fölé szögezze őket, borostyán sárga tekintete az enyémet ejtette fogva miközben
vigyor ült az arcára.
– Nem
hiszem vadóc! Itt nem te irányítasz! – fogaival megragadta az alsó ajkamat,
kihúzta és a széleit végighúzta a bőrön. A szemeim fennakadtak és lecsukódtak,
ahogy a csípője a combom közé szorult, a fogai pedig elengedték az ajkam. – Én
viszont igen.
– Te
egy seggfej vagy! – panaszkodtam. – Még ebben is!
Szabad
keze a lábam közé kúszott, ujjai a simaságommal játszottak, a szám kinyílt
miközben tartotta a szemkontaktust és az ajkához érintette az ízem. A
legönelégültebb vigyorát vetette rám, miközben tisztára nyalta az ujjait.
– Mondhatsz,
amit akarsz. De a tested nem ért egyet!
Nem
tévedett, a testem áruló volt, csalódott morgás tört fel ajkamon, amit elkapott
a szájával, a nyelve becsapódott, hogy ellopja a hangot és a sajátjává tegye.
Callan
elhúzódott, ujjai elkapták az államat, hogy lerántsa magához az arcomat. Fogva
tartotta a nézésem miközben a számba suttogott.
– Szerinted
ez változtat valamin? Hogy reggel szeretni foglak?
Nem,
nem hittem ezt, de reméltem. Nem
szerelem. Az soha. De valami.
Cicceget,
megcsókolta a szám sarkát, a fejemet addig fordította, amíg ajkai nem értek a
fülemhez, forró lehelete pedig végigfutott a bőrömön.
– Talán
egy kicsit kedvesebb leszek. De nem sokkal.
Alig
kapva levegőt, küzdöttem a válaszadással. – Milyen lovagias tőled!
A
mellkasa az enyémen morajlott a mély nevetéstől.
– Ah,
te kis vadóc! Az őrületbe fogsz kergetni!
A
fejem a falnak esett, szája forró ösvényt csókolt végig a nyakamon mielőtt
fogaival elkapta volna a kulcscsontom.
– Ez
az új becenevem?
Lenyalta
a fájdalmat és ezt válaszolta. – Mindig is így hívtalak. Csak soha nem előtted.
Nem akartam, hogy sírva menj apucihoz.
Minden
válaszom eltűnt, amikor kezét a lábam között mozgatta, míg a másik
mozdulatlanul tartott. Teljesen meztelen voltam, kiszolgáltatva, minden
elképzelhető módon kitárulkozva számára és nem adott egy centit sem, hogy
találkozzon velem azon a helyen.
A
teste még mindig rejtve volt, a bőre még felfedezetlen a kezem által. Minden
meg volt tagadva számomra tőle kivéve azt, amit el akart venni, és amit ő akart
adni.
Nem
mintha az, amit adott, bármi olyasmi lett volna, amin gúnyolódni lehet. Nem
úgy, ahogy szájával elcsábította az enyémet, ahogy a nyelve nyalt és
felfedezett, ahogy a csípője előrelendült, hogy megérezzem milyen kemény is.
A
falnak dőlve olvadtam el, a szemem kinyílt, hogy a tükörben láthassam magunkat,
a szívem kihagyott, hogy láttam, ahogy a feneke mozgott amikor hozzám
ringatózott, hogy láttam karjának hajlatát, hogy megfigyeljem testének minden
izmát ahogy hullámzik, mivel hatással voltam rá.
A
kétség kúszott a gondolataimba, amikor rájöttem, hogy mit is csinálok. De a
testem még mindig hozzá volt hevülve, az izmaim puhák és hajlékonyak voltak,
míg az övé kemények és könyörtelenek. Tudtam, hogy ez egy hiba, amit reggel
megbánok, de nem volt megállás abban, amit elkezdtünk.
– Ez
nem megy – mondta inkább magának, mint nekem, de amikor panaszkodásra nyitottam
a szám kiszabadította a karjaimat, hogy mindkét kezével a fenekemre csaphasson,
hangja halk morgás volt, amikor megparancsolta. – Tarts ki nekem!
Körmömet
az ingébe mélyesztettem, amikor a vállára esett a kezem, nyüszítés tört fel a
torkomból, ahogy elrángatott a faltól, hogy bekísérjen a hálószobájába.
A
testem a matracra zuhant, szemei lassan végigjárták meztelen testem, a
borostyánszín mögött tűz égett, aranyszínben izzó kéjes vággyal.
– Azt
hiszem hazudtam – mondta és egy vigyor kúszott az ajkára, mielőtt a feje mögé
nyúlt, hogy levegye az ingét és a földre dobja.
Ha
volt olyan pillanat, amikor azt hittem meghalok, akkor ez volt az. Alig tudtam
gondolkodni a brutális férfiasság látványán, amely most a szemem elé tárult,
megráztam a fejem, hogy eltűnjön a beszéd iránti akaratom.
– Miről?
Szemeim
végigpásztázták a tökéletes V-t, ami a nadrágjába vezetett, a fogaim az alsó
ajkamba vájtak, amikor a keze megindult, hogy kigombolja a farmerjét.
Igen, igen, igen…kérlek! Csak
vedd le!
Hangja
visszarántotta a tekintetem az arcára, forróság öntötte el az arcom, amikor
tudatosan elmosolyodott. Nem tudtam elrejteni, hogy mit tett velem a látványa.
– Azt
mondtam, hogy nem dugni hozlak ide be. Mégis itt vagyunk.
A
szemem összeszűkült az arcán, de lenéztem, amikor a keze megmozdult, hogy
letolja a nadrágját a lábán. Meztelenül állt előttem. Minden egyes része szebb
volt, mint a következő.
Édes Istenem, azt hiszem megint
meghaltam…
Felnéztem,
miközben megköszörültem a torkom. Erőfeszítésbe telt. Többe, mint amit hajlandó
voltam bevallani. – Nem ez lenne az első alkalom, hogy hazudtál nekem.
Callan
röhögött és annyi arrogancia volt ebben a megnyilvánulásban, hogy
belefulladtam.
– És
nem is az utolsó.
Lerúgta
a nadrágját mielőtt rám mászott, mellkasa és bicepsze behajlott, ahogy
megtartotta testsúlyát a testemen. Szeme a számra esett, időt szakított rá,
hogy feltérképezze mielőtt az a borostyán tekintet visszatért rám.
– Nem
mintha te mindig őszinte lettél volna. Úgy emlékszem, hogy a hazudozás
mindennapos jelenség volt.
A
szája ismét lecsapott a mellemre, a fogai a húsba csíptek, a nyelve a feszes és
érzékeny felső részen körözött. A testem vonaglott amiatt, ahogy játszott vele,
a bőröm kipirult és forró volt.
Kifulladva
kérdeztem. – Nem gondolod, hogy ez nem a megfelelő alkalom erre a
beszélgetésre?
Éreztem,
hogy a bőrömön mosolyog. – Tulajdonképpen szerintem ez a legjobb idő.
Felemelte
a fejét, hogy a szemembe nézzen miközben a farka hegye a bejáratomnál volt.
– Miért
van így?
Egy
hosszú lökés és teljesen kitöltött, a farka olyan mélyen volt, hogy esküszöm a
torkomban éreztem az ízét. Keze a combomra kulcsolódott, hogy szélesebbre tárja
a lábam, a csípője olyan elkeserítően mozdulatlan volt, hogy azt hittem
sikítani fogok.
A
szája az enyémet súrolta miközben lehajolt és így válaszolt. – Így egyikünk sem
esik abba a hibába, hogy elfelejti mit is tettünk egymással és szerelembe esik.
– Nem
leszek szerelmes.
Callan
hirtelen megmozdította a súlyát, fellökte a testét, hogy megemelje a csípőmet
és az övét megforgatta, hogy a farka hihetetlenül mélyre hatoljon, mindenemet
kitöltötte, minden idegvégződésemhez hozzádörzsölődött, amely sikoltozott, a
gyönyörtől. Hüvelykujja megtalálta a csiklómat és a hátam felívelt az ágyon, a
fejem hátraesett, ahogy a csípőm többet követelve előre nyomult.
– Én
lehet – suttogta. – Ez a punci pont olyan szép, ahogy elképzeltem. Pont olyan
kibaszott nedves.
Egy
újabb erős lökés és a testem felnyomódott a matracon. Úgy dugott, ahogy harcolt
is. Brutálisan. Agresszíven. Érzékien és nyersen.
Arra
a pontra vitt el, ahol nem kaptam levegőt és ez csak arra késztetett, hogy
kegyelemért könyörögjek.
Már
egy orgazmus kísértette a testem, a bennem lévő rezgések összekötötték a hús
minden egyes erogén zónáját, mint a zsinegek. Mindenhol éreztem őt, a neve
belevésődött a csontjaimba és a bőrömre égett. Imádtam, ahogy kérdezés nélkül
elvett, bocsánatkérés nélkül, aggodalom nélkül, hogy elpusztít.
Kihúzódott
és a szemem felpattant, a szám tátva maradt a panasztól mivel pont ott voltam, pont azon a helyen,
amitől a kibaszott nevét üvöltöttem volna anélkül, hogy törődnék azzal, hogy
életem legkegyetlenebb barma volt.
Sötét
nevetés szűrődött a fejembe.
– Még
nem, nem! Ez az én táncom, emlékszel?
– Bassza
meg, utállak! – morogtam.
– Ezt
már megállapítottuk. Mondj valamit, amit még nem tudok!
Callan
a csípőmet markolva a hasamra fordított, a hirtelen mozdulat meglepett mivel
semmi erőfeszítést nem igényelt tőle. És akkor a mellkasa a hátamon volt, a
kezei a csípőjéhez húzták a fenekem és újra belém hatolt, mélyen és olyan
hihetetlenül erősen csapódott be, hogy a homlokom az ágyra esett, miközben a
másik keze durván birtokba vette a mellem.
– Ó,
Istenem!– motyogtam a matracba, a testemet teljes mértékben túszul ejtette
minden kemény lökése, a foga minden csípése a bőrömön, az ujja minden súrolása
és nyelvének nedves melege.
Szája
a fülemre tapadt miközben csípője tovább mozgott. – Bocsi, vadóc! Nem Isten
teszi ezt veled. Az a szolgafiú, akit ki nem állhattál.
A
farka ismét belém csapódott, majd kihúzta.
– A
fiú, akit bántalmaztál.
Egy
újabb lökés, ez olyan erős volt, hogy mindkettőnk teste előrelendült.
– Az,
akit parancsra minden alkalommal a földre dobattál, amikor úgy érezted, hogy
irányítanod kell a másikat.
Callan
keze elengedte a mellem, hogy a hajamba csavarja. Rángatva felhúzott és a
helyemen tartott, egyik kezét a mellemen tartotta, a másikkal a hajamba markolt.
– Ki irányít most kit?
Nem
túlzott. Abban a pillanatban nem. Nem, amikor a foglya voltam minden olyan
érzésnek, amelyet kifinomult kíméletlenséggel rám erőltetett és nem voltam
biztos benne, hogy módom lesz a felépülésre.
A
pokolba is, törődnöm kellett volna ezzel. Meg kellett volna kérdőjeleznem az
ítélőképességemet, a döntésemet, hogy nem állítottam meg, és a józan eszemet,
amiért megengedtem, hogy ez megtörténjen mindazok után, amit tett. Egyszerűen
képtelen voltam törődni vele.
Nem
most.
Nem
akkor, amikor az őrületbe kergetne, ha itt megállna.
Testünk
újra összecsapódott, az orgazmus, amelyet eddig kergettem, végre lángra lobbant
a bensőmben, amíg a testem az övéhez dörzsölődött, a szám néma sikolyra nyílt,
miközben a gyönyör elöntötte minden sejtemet.
Callan
a mellemről a torkomra csúsztatta a kezét, a fogai lecsaptak, az állkapcsán
lévő borosta olyan durva volt a bőrömnek, hogy versenyzett teste kemény
vonalaival, amelyek a testemet követelték.
Ott
tartott, amíg az orgazmus hullámról hullámra darabokra nem tört, a
felszabadulás összetört, a remegés ugyanolyan heves volt, mint ő.
Mire
az orgazmus alábbhagyott lebegtem, a testem az ő örömének eszköze volt, a
gondolataimat ellopták és ez olyan nehezen megfogható volt, mint a tüdőmnek,
hogy levegőt vegyen.
A
bőrünk közé izzadság csúszott és a nyelvem fájt, hogy megkóstolhassa, a
gondolataim visszatértek a ringben való sima mozgására miközben harcolt.
Ismerve
annak az embernek a brutális erejét, aki egy helyben tartott, miközben elvett
mindent, amit adhattam, arra késztetett, hogy elhagyjam a testem, hogy újra
megtekinthessem mozgását és megcsodálhassam teste szépségét, ahogy örömöt
keresett a fájdalom helyett.
A
testem elernyedt, de halk kuncogással a bőrömön egy helyben tartott a kezeivel.
– Ó, még nem! Még közel sem vagyok készen!
Ismét
a hátamra fordított, a szemeim tágra nyíltak és értékeltem, hogy
megfigyelhettem hasának minden hullámát, a derekát és bicepszét, a csípőjének
minden görbületét, ahogy még három észveszejtő orgazmust csikart ki belőlem,
mielőtt megtalálta a sajátját.
Callan
heves tekintettel tartotta fogva az enyémet, ahogy kihúzódott, hogy a hasamon
menjen el, a nézésében kihívás volt, hogy merjek egy szót is szólni neki, hogy
rám élvezett, teste még egyszer megrándult, amikor az utolsó forró kilövellése
találkozott a bőrömmel.
Elmosolyodott,
amikor a számba tolta az ízét miután végighúzta az ujját és én örömmel nyaltam
le a nyelvemmel, az érzés rabszolgája voltam, egy csapdába esett nő, egy lány,
aki titokban örült, hogy a halottnak hitt fiú feltámadt hamvaiból.
Ezt
soha nem mondanám el neki.
És
én tudtam, hogy meg fogom bánni ezt a döntést.
De
a pokolba is, ha nem nyomott meg minden gombot a belsőmben, ami azt követelte,
hogy vessem el az intelligens gondolatokat és engedjek a benyomásnak.
Fogai
az alsó ajkát súrolták miközben lenézett rám, szemeivel annyira rám fókuszált,
hogy az intenzitásától megijedtem.
Megcsókolt,
ahogy lehajolt, a megkönnyebbülésének íze elöntötte a szánkat, elbódított a
szex illata.
– Remélem,
nem hiszed azt, hogy itt a vége. Még nem fejeztem be a megsemmisítésed. Még
közel sem vagyok ennyi évig tartó várakozás után.
Egy
mosoly szétválasztotta ajkaimat, részben boldogság, részben őrület.
– Mit
tehetnél még? – kérdeztem.
Csak
vigyorgott, a kimerültség gúnya fejeződött ki a hangomban.
Végigfutatta
szemét a testemen miközben halk dörmögéssel beszélt, amivel feltüzelte a bőröm.
– Hülye
kérdés – válaszolta. – Komolyan kibaszottul hülye!
Callan
leereszkedett, hogy a vállára vegye lábaimat, szája a puncimra csukódott
miközben nyelvével felfedezte az érzékeny bőrt.
A
fejét fogtam a kezemmel. Az ujjak az éjfekete tincsekbe martak. A testem
vonaglott, ahogy felfalt.
Egész
éjjel.
Sok
órán keresztül.
Újra
és újra.
Utálni
fogom magam reggel.
Őt
is utálni.
De
nem találtam meg magamban, ami utálná azt, amit velem tehet, hogy gyűlöljem
azt, amit a testemmel éreztet, miközben mindketten megtanultuk, hogy mit jelent
végre feladni és beengedni.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés