23.-24. Fejezet

 

HUSZONHÁROM

Fordította: Echo

Callan

Jacob egy seggfej volt és szándékomban állt szétverni a seggét a következő edzés alkalmával.

Nem elég, hogy a rohadék hazáig követett a gödörből és belopózott utánam az edzőterembe, hanem válaszokat is követelt Mortize Lisbeth iránti érdeklődése miatt, és azon morfondírozott, hogy miért törődök annyira azzal, hogy kihozzam az arénából, amikor kihoztam.

Igen, két nap múlva meccsem lesz és szükségem volt a ringben való gyakorlásra, de ez nem jelentette azt, hogy ott kell maradnom, hogy ezt megtegyem.

Az edzőteremben volt erre a kibaszott dologra egy szobánk, egy szoba, ahová Jacob berángatott mielőtt bevitte az első ütést. Az arcomat érte, a haragomat hergelte, ahogy akarta is.

Néhány órával később mindketten megvertek és kimerültek voltunk, nevetve mondta, hogy zuhanyozzak le, mert le fogok részegedni, akár tetszik, akár nem.

Ezért is ki voltam akadva rá, de igaza volt. Szórakozott voltam és mindennek köze volt ahhoz a nőhöz, aki a lábam előtt volt összegömbölyödve.

Gyűlölni akartam. Ki akartam tárni a kúria bejárati ajtaját és ki akartam lökni. De az sem számított, hogy emlékeztettem magam ki is volt ez a nő az életemben, egy pillanatra visszataláltam ahhoz az igazsághoz, amelyet még eltűnésének évei sem tudtak eltörölni.

Mindig is vágyni fogok rá, nem számít, hogy mennyire bántott.

Ez mennyire elcseszett? A punci szót kellene a homlokomra tetoválnom.

Jacobnak talán igaza volt még egy dologban. Szükségem volt arra, hogy eltávolítsam a szervezetemből, mivel a puszta bántalmazása az őrületbe kerget.

Előrenyúltam, megmarkoltam a ruhája elejét, hogy felhúzzam. Készségesen mozgott, nem küzdött és nem próbált szabadulni.

Lisbeth a széttárt lábaim között térdelt és nézett fel rám, miközben állából vér csöpögött, szemei, mint a kék folyadékkal teli medencék, amelyek az életen át tartó fájdalomra emlékeztettek. Nem számított, hogy megsérült, az az átkozott Rose büszkeség csillant fel az arcán, ugyanolyan gyerekesen és sértődötten biggyesztette az ajkát, ahogy mindig is láttam, mikor elképzeltem.

– Jacobnak igaza van, tudod? Csak ki kéne basznom téged a szervezetemből.

A szemöldökét ráncolta elkerekedő szemekkel, teste úgy mozgott, mintha ki akarná rántani a fogásomból.

Az alkohol, amelyet nem kellett volna elfogyasztanom, végigszáguldott az ereimben, és olyan helyeken fűtött fel, amelyek veszélyesek voltak erre a nőre nézve Minden gátlásom tovaszállt, a vágy táncra perdült az ereimben, készen, hogy ringbe szálljon.

Lejjebb hajoltam, amíg ajkaink pár centire voltak egymástól. – Azt hiszem, hogy számodra jó dolog az, hogy nem baszok meg sérült játékokat.

Feltápászkodva felrángattam Lisbethet. Egy másodpercbe telt neki, hogy egyensúlyba hozza testét a remegő lábain, félelem rezgett minden csontban és minden izomban. A szobám felé vezettem miután visszanyerte valamennyire az önuralmát, csakhogy ismét a földre zuhant, mint egy tehetetlen test.

Felvontam az egyik szemöldököm mikor megfordultam, hogy ránézzek.

– Én…én nem megyek be oda, hogy veled… – a hangja elcsuklott és majdnem felnevettem a feltételezésére.

A válla és a lába alá tettem a karom, hogy vigyem, mivel nem volt türelmem megbirkózni ezzel a szarral. Verekedni kezdett, de túl kicsi volt a kezemben, a teste alig tudott mozogni, amikor közelebb szorítottam és összekulcsoltam a karomat.

– Ne hízelegj magadnak kölyök! Nem azért viszlek vissza, hogy azt csináld, bármit is gondolsz. De átkozott lennék, ha engedném, hogy összevérezd a kibaszott padlóm. Mellesleg te leszel az, aki feltakarítja.

Félelme átcsapott haragba és én majdnem felnevettem. Mi a fenét fog ezzel kezdeni? Rúgni és sikítani? Egyetlen ember sem volt ebben a kúriában, aki segített volna neki.

A fürdőszobámhoz érvén kinyitottam az ajtót, bementem és a pultra tettem. Amikor elmentem, megmozdult, hogy leugorjon és én nem zavartattam magam, hogy visszaforduljak hozzá.

– A helyedben nem tenném.

– Miért nem?

Szembe fordultam vele, miután kihúztam egy elsősegély-készletet. Lisbeth egyik lába alig érintette a földet, teste készen állt, ha nem győzött volna a kíváncsisága.

– Mert üldözni foglak. És ez még jobban fel fog izgatni.

Habozás kerítette hatalmába, a teste mozdulatlan volt, szeme tágra nyílt és nem rebbent. Döntött, miközben tekintetét a kezemben lévő dobozra, majd az arcomra vetette. Soha nem állítottam, hogy Lisbeth nem intelligens. Visszaült a pultra mivel tudta, hogy vesztett. Okos lány.

Odaléptem hozzá, a pultra tettem a készletet, kinyitottam a fedelét és antibakteriális kenőcs és kötszer után keresgéltem.

– Miért csinálod ezt?

– Mert elegem van abból, hogy összevérzed a szobámat.

Megragadtam az arcát mikor felnézett, nem hagytam figyelmen kívül, ahogy megrettent az érintésemtől. Végül a beletörődés erőt vett rajta és úgy mozdította az arcát, hogy jobban láthassam az állát. Csak egy kisebb vágás volt, semmi olyan, ami ne gyógyulna be egy-két napon belül.

Elfordítottam a tekintetem, hogy megnedvesítsek egy törlőkendőt a csap alatt, hangja ismét a gondolataimba kúszott.

– Nem ezt. Úgy értem, miért bánsz így velem?

Csendes nevetés rázta a vállam. – Fel kellett tenned ezt a kérdést?

Bátran táncolt, kis rózsaszín nyelvével olyan szavakat formált, amelyek csiszolópapírként hatottak az idegeimre. – Még mindig annyira meg vagy bántva az miatt, ami gyerekkorunkban történt, hogy nem bírod elengedni?

Szememet az övére kaptam, miközben letöröltem a vért a bőréről. Büntetésből megharapnám azt a nyelvet, ha bíznék magamban, hogy megállok, mielőtt túl nagy kárt okoznék benne.

– Ha igen, elnézést kérek!

Újra felugrott a szemöldököm, a gyűlölet és a düh keveredett, amíg egy mérgező ragu nem lett. Ujjaim közé fogtam az állát és addig szorítottam, amíg összerándult. Tekintete az enyémre szegeződött ugyanazzal a toxikus lángolással.

– Ne kérj bocsánatot olyan dolgokért, amelyeket soha nem fogsz tudni helyrehozni!

Igen, még mindig gyűlöltem azért a szarért, amit fiatal koromban okozott, de azt soha nem lehet visszafizetni, amivel tartozott. Hacsak nincs valamilyen varázslatos képessége, hogy visszaforgassa az időt és visszaadja anyámat.

– Nem tudom megváltoztatni a múltat! – kiáltotta.

Szemünk találkozott, és a tekintetemmel bíztattam, hogy próbáljon csak meg bekúszni a gondolataimba újra. Kivéve, hogy amikor azt hittem, hogy azok a telt ajkak újabb szavakat formálnak, amelyet utálni fogok, helyette inkább összecsukta őket.

A kenőcsöt rákentem és egy kis kötést tettem a vágásra miközben mozdulatlanul tartottam az arcát.

– Engedj el! – könyörgött, hangja puszta suttogás, miközben visszatettem az eszközöket a dobozba. – Kifejtetted az álláspontod.

Közelebb léptem hozzá és a helyére szegeztem a ribancot, a csípőmmel széttártam a combjait, a mellkasom súrolta a melle hegyét. A teste megborzongott én pedig szélesen mosolyogtam mivel tudtam, hogy az én érintésem okozta.

– Még csak el sem kezdtem kifejteni az álláspontom.

Az akaraterők harcába záródtak a tekinteteink, lélegzetünk keveredett, a szívünk dobként szólt.

– Gyűlöllek! – sziszegte.

– Az érzés kölcsönös – biztosítottam. – De ez nem jelenti azt, hogy nem akarsz dugni.

Lisbeth zihált, szemét az ajkamra vetette, hogy nyomon követhesse alakját. Hazudhatott mindent, amit akart, de ismertem ezt a nézést, tudtam, hogy a közöttünk ívelő elektromosság éppúgy az ő testének reakciójából fakad, mint az enyémből.

A kezem gyorsabban mozdult, mint ahogy reagálni tudott volna, ujjaimat a haja puha tincseibe fontam és megmarkoltam, a bicepszem megfeszült, ahogy magam felé húztam a testét, amíg a szánk már súrolták egymást.

Ellene beszéltem, az alkohol elárasztott, hogy eltávolítsam az utolsó szarságokat is, amiket adnom kellett. Ez a pillanat már régóta váratott magára.

A hangom egy kérdésbe burkolt halk figyelmeztetés volt. – Őszintén ki tudod mondani azt, hogy nem vagyok hatással rád? – A hüvelykujjam a nyakán lévő pulzust nyomta, ujjaim még mindig csapdában tartották a haját. – Hogy a szíved nem ver hevesebben, amikor a közelben vagyok?

Lisbeth összehúzott szemekkel nézett rám és azt felelte. – Ez csak azért van, mert tudom, hogy bántani fogsz.

Elmosolyodtam, ajkaim szétnyíltak, úgy hogy a fogaim megkarcolták az alsó ajkát.

– Most is? Akkor miért tárulnak szélesebbre a lábaid, amikor közelebb jövök? Miért pirul ki a bőröd, amikor nézlek? Miért zihálsz és kapkodva veszed a levegőt, mintha azt akarnád, hogy ellopjam?

Megnyaltam az ajkam, közben pedig megízleltem a száját. Nem mulasztottam el, ahogy megremegett.

– Dugtál már olyan férfival, aki nem tud elviselni? Kihívott már valaki, akit utálsz?

Szabad kezemmel a combjába markoltam, ujjaimmal feljebb toltam a szoknyája szegélyét. Lisbeth lehelete forrón áradt az arcomra, teste puhává és rugalmassá vált, felkészült minden kemény részemre, amely uralni akarta őt.

A körülöttünk lévő szoba megszűnt létezni, a pillanat elnyúlt, amíg csak a most létezett, csak ez, csak két ember rekedt egy csatában, ahol csak egy győzhetett.

És én még soha nem veszítettem csatát.

A kezem feljebb tévedt a combján, a szoknyája szorosan a csípőjére feszült. Gyakorlatilag vibrált a szükségtől, a vágytól, a kétségbeeséstől olyan erősen, hogy a lélegzete bennrekedt a tüdejében, ahogy a pillantásomat tartotta.

– Mondj nemet! – morogtam, veszélyesen mély hangon. – Mondd, hogy nem gondoltál erre, hogy nem vagy nedves és kétségbeesett, hogy dughass azzal a férfival, akit annyira utálsz!

A szája szétnyílt és én kihasználtam az alkalmat, hogy beharapjam és megcsípjem az alsó ajkát, hogy érezhessem a mély borzongást, amit okozott. Megkísértettem, miközben magamat visszafogtam, ahogy kinyújtottam a nyelvem, hogy megízleljem a csípést.

Éppen csak.

A testem kemény volt, a farkam telt és lüktetett. Minden ösztönöm, minden csatám elveszett, amit azért vívtam, hogy tartsam tőle a távolságot, amikor a mellei szorosabban nyomódtak a mellkasomhoz és a számra nézett.

Az ujjaim szinte súrolták a bugyiját, amikor megint feljebb mentem, a lába közötti hő olyan ütemre sarkalta a pulzusom, mint amilyen az övé volt.

– Ha elkezdjük, akkor nem hagyom abba! Mondd, hogy hagyjam abba!

Megrázta a fejét, a szája az enyém mellett keringett, mint néma könyörgés, hogy fejezzem be a beszédet és tegyem azt, amit akarok.

– Mondd, hogy kibaszottul hagyjam abba Lisbeth!

Az ujjaim hegye végigfutott bugyijának csipkés szélén, egyre közelebb a középponthoz. Semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy elvegyek tőle mindent, ha most nem húzom vissza.

Szemei lecsukódtak, mielőtt lassan újra kinyíltak volna, két kékláng ejtette csapdába a tekintetemet, ajkai olyan szavakat suttogott, amelyek mindkettőnket elpusztítanak.

– Nem tudom.

– Miért? – suttogtam a szájába.

A pulzusa erősebben lüktetett a hüvelykujjam alatt, lábai szélesebbre tárultak, mintha kihívta volna az ujjaim, hogy tolják félre a bugyiját és fedezzék fel a benne rejlő nedves meleget.

– Mert nem akarom, hogy abbahagyd!

A mellkasom mélyét morgás rázta meg, a kielégítetlenség átadta helyét az irányítás elvesztésének.

– Nem leszek gyengéd – figyelmeztettem, az ujjam lefelé nyomult, hogy felfedje elázott bugyiját.

Újra megrázkódott, szája a csókom hevességét kereste.

Egy szakadék felett egyensúlyoztunk a leesés fenyegetésével, szemünk zárva volt, ajkunk összeért, testünk készen állt adni és elvenni a gyűlölet ellenére is, amit éreztünk.

Hirtelen felkaptam, amikor nem válaszolt és elszakadt az önuralmam utolsó húrja is.

– Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!

Abban a pillanatban húztam félre a bugyiját, amikor a szám átvette az irányítást az övé felett, és amíg a nyelvem először becsapódott, hogy megízlelhessem, az ujjam mélyen belehatolt a testébe.

A győzelem volt az első érzéki nyögésének az íze.


 

HUSZONNÉGY

Fordította: Echo

Lisbeth

Veszélyes játék volt, de ennek ellenére játszottam. A szívem remegett, mint egy csapdába esett madár, hogy kiszabadulhasson, a testem egy áruló, amely akarta őt, a gondolataim pedig azt kiabálták, hogy lökjem el.

Nem tudtam.

Kinyitottam az ajkam, amikor kérte, hogy állítsam meg, de a szavak rosszak voltak. A visszautasítás helyett, amelyet minden intelligens nő adott volna, kiömlött az igazság, a kíváncsiságom máris fojtogatott a közelsége miatt, gondolataim az emlékezés csapdájába estek, a tüdőm a szükséges levegőt markolászta.

Ennek ellenére csak őt értettem meg.

Abban a pillanatban Callan és én egyformák voltunk, két ember, akiket csapdába ejtett a keserű múlt, egy család két tagja, akiket összehozott, mielőtt szétszakított volna. És mindez mellett ott voltak a titkok, amelyeket nem mondhattam el neki, a félelmek, amelyeket nem vallottam be, kérdések, amelyeken azért tűnődtem, hogy valaha is meg lehet-e őket válaszolni.

Egyik sem számított.

Akkor nem.

Nem akkor, amikor szájával az enyémet súrolta, incselkedve az ízével és a nyelvével.

Nem akkor, amikor borostyán sárga szeme a gyűlölettől lángolt, amit mindketten éreztünk.

Nem akkor, amikor sercegett a szikrától, amely mindig egymáshoz vonzott minket.

Ugyanúgy büntettük a másikat.

A másikat figyeltük anélkül, hogy megértettük volna miért.

Valahogy jobban ismertük egymást, mint bárki mást az életünkben, még akkor is, amikor én térdre kényszerítettem őt, ő pedig engem.

Mindkettőnket elhagytak és bántalmaztak, de olyan módon, amely szeretők helyett ellenségekké tett minket.

És most, ebben a pillanatban, a túlságosan hatalmas univerzumon belüli kis térben mindketten engedtünk a szörnyű és helytelen vágynak.

Szörnyű a mód miatt, ahogy bántunk egymással. Helytelen, mert nem számított. A test azt akarja, amit akar.

Küzdöttünk egymással, miközben kapaszkodtunk. Elengedtük a terheinket. Elfelejtettük a múlt gyötrelmeit és üdvözöltük a jelen gyötrelmét.

Manipuláld őt, mondta Gretchen.

Engedelmeskedj neki, követelte a barátja.

És, miközben azt mondogattam magamnak, hogy azért játszom ezt a játékot, hogy elnyerjem a bizalmát, a hazugság akkor repült ki az ablakon, amikor a szája megtalálta az enyémet és az íze elöntötte minden részemet. Az a hazugság lángra kapott és hamuvá égett, amikor az ujja belém hatolt és most először éreztem meg erejének igazságát, vágyának erejét, a kísértést, amely mindig is létezett kettőnk között mivel túl egyszerű volt valójában.

Amikor nem tudsz szeretni, akkor gyűlölsz. Amikor nem birtokolhatod, akkor akarod. És amikor az igazság túl fájdalmas ahhoz, hogy beismerd, akkor hazudsz – ahogy mindig is tettük.

Mi voltunk a vékony vonal a kettő között. Mi voltunk a sötétség és a világosság. Adni és elvenni. Ellenfelek, akik csak azt tudták hogyan bántsák a másikat, mivel túlságosan féltünk egy pillanatra megállni és beismerni, hogy az életünk összefonódott, de nem úgy, ahogy akartuk.

Bántottam, amikor nem tudott visszavágni.

Bántott, hogy bosszút álljon.

De ez a pillanat volt az első alkalom, amikor úgy éreztük, hogy igazak vagyunk, mintha mindvégig ilyennek kellett volna lennünk.

A csókja hevében megbocsátást találtam, feloldozást érintésének durvaságában. Megértettem az éhségem, amikor először megízleltem az övét.

És erőszakos volt.

A kezei olyan érzéki kegyetlenséggel vettek birtokba, oly finom erőszakossággal, hogy a levegő kiszakadt a tüdőmből, ahogy a szája elengedte az enyémet és a fogai végigmentek a nyakamon, hogy harapjanak.

Csípője szélesebbre tárta a lábam, az egy ujja három lett, a keze minden egyes döfése miatt begörbült az alkarja, hüvelykujja azon az egyetlen szent helyen kapott el, amelyet dörzsölt, nem törődvén azzal, hogy mit tesz ez velem.

A fejem hátrabicsaklott, ahogy a szája a nyakamat fedezte fel, morgás tört fel a mellkasából, amikor a ruhám gallérja elzárta az útját.

Két durva szó szakadt ki a torkából és ez volt minden, amit én is gondoltam, amikor abba kellett hagynia. – A kibaszott pokolba…

Callan kihúzta kezét a lábam közül, és felnyúlt a hátamon, ahol a ruhám cipzárja egy kemény rántásra szétszakadt, majd végighúzta az anyagot a testemen, amíg le nem rántotta a karomról, hogy a derekam köré gyűrje. A ruhának semmi esélye sem volt, akárcsak a melltartómnak, amit gond nélkül letépett nem aggódván, hogy van-e másik.

Aggódnom kellett volna, de nem tettem, nem amikor a szája a mellem hegyére záródott és beszívta azt, hogy megharapja.

Ajkamról fájdalomkiáltás tört ki, de csak kuncogott ez miatt, az a sötét hang a helyén maradt, amikor kezével megmarkolta a csípőm és felemelt a pultról.

A hátam nekiütközött a falnak és a testével odaszögezett, ahogy letépte a többi ruhámat is, a farmer anyaga olyan kétségbeejtő dörzsöléssel súrlódott a lábam között, hogy elengedtem a vállát, hogy széttépjem az ingét.

Callan egy kézzel megfogta mindkét csuklómat és felemelte a karjaimat, hogy a fejem fölé szögezze őket, borostyán sárga tekintete az enyémet ejtette fogva miközben vigyor ült az arcára.

– Nem hiszem vadóc! Itt nem te irányítasz! – fogaival megragadta az alsó ajkamat, kihúzta és a széleit végighúzta a bőrön. A szemeim fennakadtak és lecsukódtak, ahogy a csípője a combom közé szorult, a fogai pedig elengedték az ajkam. – Én viszont igen.

– Te egy seggfej vagy! – panaszkodtam. – Még ebben is!

Szabad keze a lábam közé kúszott, ujjai a simaságommal játszottak, a szám kinyílt miközben tartotta a szemkontaktust és az ajkához érintette az ízem. A legönelégültebb vigyorát vetette rám, miközben tisztára nyalta az ujjait.

– Mondhatsz, amit akarsz. De a tested nem ért egyet!

Nem tévedett, a testem áruló volt, csalódott morgás tört fel ajkamon, amit elkapott a szájával, a nyelve becsapódott, hogy ellopja a hangot és a sajátjává tegye.

Callan elhúzódott, ujjai elkapták az államat, hogy lerántsa magához az arcomat. Fogva tartotta a nézésem miközben a számba suttogott.

– Szerinted ez változtat valamin? Hogy reggel szeretni foglak?

Nem, nem hittem ezt, de reméltem. Nem szerelem. Az soha. De valami.

Cicceget, megcsókolta a szám sarkát, a fejemet addig fordította, amíg ajkai nem értek a fülemhez, forró lehelete pedig végigfutott a bőrömön.

– Talán egy kicsit kedvesebb leszek. De nem sokkal.

Alig kapva levegőt, küzdöttem a válaszadással. – Milyen lovagias tőled!

A mellkasa az enyémen morajlott a mély nevetéstől.

– Ah, te kis vadóc! Az őrületbe fogsz kergetni!

A fejem a falnak esett, szája forró ösvényt csókolt végig a nyakamon mielőtt fogaival elkapta volna a kulcscsontom.

– Ez az új becenevem?

Lenyalta a fájdalmat és ezt válaszolta. – Mindig is így hívtalak. Csak soha nem előtted. Nem akartam, hogy sírva menj apucihoz.

Minden válaszom eltűnt, amikor kezét a lábam között mozgatta, míg a másik mozdulatlanul tartott. Teljesen meztelen voltam, kiszolgáltatva, minden elképzelhető módon kitárulkozva számára és nem adott egy centit sem, hogy találkozzon velem azon a helyen.

A teste még mindig rejtve volt, a bőre még felfedezetlen a kezem által. Minden meg volt tagadva számomra tőle kivéve azt, amit el akart venni, és amit ő akart adni.

Nem mintha az, amit adott, bármi olyasmi lett volna, amin gúnyolódni lehet. Nem úgy, ahogy szájával elcsábította az enyémet, ahogy a nyelve nyalt és felfedezett, ahogy a csípője előrelendült, hogy megérezzem milyen kemény is.

A falnak dőlve olvadtam el, a szemem kinyílt, hogy a tükörben láthassam magunkat, a szívem kihagyott, hogy láttam, ahogy a feneke mozgott amikor hozzám ringatózott, hogy láttam karjának hajlatát, hogy megfigyeljem testének minden izmát ahogy hullámzik, mivel hatással voltam rá.

A kétség kúszott a gondolataimba, amikor rájöttem, hogy mit is csinálok. De a testem még mindig hozzá volt hevülve, az izmaim puhák és hajlékonyak voltak, míg az övé kemények és könyörtelenek. Tudtam, hogy ez egy hiba, amit reggel megbánok, de nem volt megállás abban, amit elkezdtünk.

– Ez nem megy – mondta inkább magának, mint nekem, de amikor panaszkodásra nyitottam a szám kiszabadította a karjaimat, hogy mindkét kezével a fenekemre csaphasson, hangja halk morgás volt, amikor megparancsolta. – Tarts ki nekem!

Körmömet az ingébe mélyesztettem, amikor a vállára esett a kezem, nyüszítés tört fel a torkomból, ahogy elrángatott a faltól, hogy bekísérjen a hálószobájába.

A testem a matracra zuhant, szemei lassan végigjárták meztelen testem, a borostyánszín mögött tűz égett, aranyszínben izzó kéjes vággyal.

– Azt hiszem hazudtam – mondta és egy vigyor kúszott az ajkára, mielőtt a feje mögé nyúlt, hogy levegye az ingét és a földre dobja.

Ha volt olyan pillanat, amikor azt hittem meghalok, akkor ez volt az. Alig tudtam gondolkodni a brutális férfiasság látványán, amely most a szemem elé tárult, megráztam a fejem, hogy eltűnjön a beszéd iránti akaratom.

– Miről?

Szemeim végigpásztázták a tökéletes V-t, ami a nadrágjába vezetett, a fogaim az alsó ajkamba vájtak, amikor a keze megindult, hogy kigombolja a farmerjét.

Igen, igen, igen…kérlek! Csak vedd le!

Hangja visszarántotta a tekintetem az arcára, forróság öntötte el az arcom, amikor tudatosan elmosolyodott. Nem tudtam elrejteni, hogy mit tett velem a látványa.

– Azt mondtam, hogy nem dugni hozlak ide be. Mégis itt vagyunk.

A szemem összeszűkült az arcán, de lenéztem, amikor a keze megmozdult, hogy letolja a nadrágját a lábán. Meztelenül állt előttem. Minden egyes része szebb volt, mint a következő.

Édes Istenem, azt hiszem megint meghaltam

Felnéztem, miközben megköszörültem a torkom. Erőfeszítésbe telt. Többe, mint amit hajlandó voltam bevallani. – Nem ez lenne az első alkalom, hogy hazudtál nekem.

Callan röhögött és annyi arrogancia volt ebben a megnyilvánulásban, hogy belefulladtam.

– És nem is az utolsó.

Lerúgta a nadrágját mielőtt rám mászott, mellkasa és bicepsze behajlott, ahogy megtartotta testsúlyát a testemen. Szeme a számra esett, időt szakított rá, hogy feltérképezze mielőtt az a borostyán tekintet visszatért rám.

– Nem mintha te mindig őszinte lettél volna. Úgy emlékszem, hogy a hazudozás mindennapos jelenség volt.

A szája ismét lecsapott a mellemre, a fogai a húsba csíptek, a nyelve a feszes és érzékeny felső részen körözött. A testem vonaglott amiatt, ahogy játszott vele, a bőröm kipirult és forró volt.

Kifulladva kérdeztem. – Nem gondolod, hogy ez nem a megfelelő alkalom erre a beszélgetésre?

Éreztem, hogy a bőrömön mosolyog. – Tulajdonképpen szerintem ez a legjobb idő.

Felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen miközben a farka hegye a bejáratomnál volt.

– Miért van így?

Egy hosszú lökés és teljesen kitöltött, a farka olyan mélyen volt, hogy esküszöm a torkomban éreztem az ízét. Keze a combomra kulcsolódott, hogy szélesebbre tárja a lábam, a csípője olyan elkeserítően mozdulatlan volt, hogy azt hittem sikítani fogok.

A szája az enyémet súrolta miközben lehajolt és így válaszolt. – Így egyikünk sem esik abba a hibába, hogy elfelejti mit is tettünk egymással és szerelembe esik.

– Nem leszek szerelmes.

Callan hirtelen megmozdította a súlyát, fellökte a testét, hogy megemelje a csípőmet és az övét megforgatta, hogy a farka hihetetlenül mélyre hatoljon, mindenemet kitöltötte, minden idegvégződésemhez hozzádörzsölődött, amely sikoltozott, a gyönyörtől. Hüvelykujja megtalálta a csiklómat és a hátam felívelt az ágyon, a fejem hátraesett, ahogy a csípőm többet követelve előre nyomult.

– Én lehet – suttogta. – Ez a punci pont olyan szép, ahogy elképzeltem. Pont olyan kibaszott nedves.

Egy újabb erős lökés és a testem felnyomódott a matracon. Úgy dugott, ahogy harcolt is. Brutálisan. Agresszíven. Érzékien és nyersen.

Arra a pontra vitt el, ahol nem kaptam levegőt és ez csak arra késztetett, hogy kegyelemért könyörögjek.

Már egy orgazmus kísértette a testem, a bennem lévő rezgések összekötötték a hús minden egyes erogén zónáját, mint a zsinegek. Mindenhol éreztem őt, a neve belevésődött a csontjaimba és a bőrömre égett. Imádtam, ahogy kérdezés nélkül elvett, bocsánatkérés nélkül, aggodalom nélkül, hogy elpusztít.

Kihúzódott és a szemem felpattant, a szám tátva maradt a panasztól mivel pont ott voltam, pont azon a helyen, amitől a kibaszott nevét üvöltöttem volna anélkül, hogy törődnék azzal, hogy életem legkegyetlenebb barma volt.

Sötét nevetés szűrődött a fejembe.

– Még nem, nem! Ez az én táncom, emlékszel?

– Bassza meg, utállak! – morogtam.

– Ezt már megállapítottuk. Mondj valamit, amit még nem tudok!

Callan a csípőmet markolva a hasamra fordított, a hirtelen mozdulat meglepett mivel semmi erőfeszítést nem igényelt tőle. És akkor a mellkasa a hátamon volt, a kezei a csípőjéhez húzták a fenekem és újra belém hatolt, mélyen és olyan hihetetlenül erősen csapódott be, hogy a homlokom az ágyra esett, miközben a másik keze durván birtokba vette a mellem.

– Ó, Istenem!– motyogtam a matracba, a testemet teljes mértékben túszul ejtette minden kemény lökése, a foga minden csípése a bőrömön, az ujja minden súrolása és nyelvének nedves melege.

Szája a fülemre tapadt miközben csípője tovább mozgott. – Bocsi, vadóc! Nem Isten teszi ezt veled. Az a szolgafiú, akit ki nem állhattál.

A farka ismét belém csapódott, majd kihúzta.

– A fiú, akit bántalmaztál.

Egy újabb lökés, ez olyan erős volt, hogy mindkettőnk teste előrelendült.

– Az, akit parancsra minden alkalommal a földre dobattál, amikor úgy érezted, hogy irányítanod kell a másikat.

Callan keze elengedte a mellem, hogy a hajamba csavarja. Rángatva felhúzott és a helyemen tartott, egyik kezét a mellemen tartotta, a másikkal a hajamba markolt. – Ki irányít most kit?

Nem túlzott. Abban a pillanatban nem. Nem, amikor a foglya voltam minden olyan érzésnek, amelyet kifinomult kíméletlenséggel rám erőltetett és nem voltam biztos benne, hogy módom lesz a felépülésre.

A pokolba is, törődnöm kellett volna ezzel. Meg kellett volna kérdőjeleznem az ítélőképességemet, a döntésemet, hogy nem állítottam meg, és a józan eszemet, amiért megengedtem, hogy ez megtörténjen mindazok után, amit tett. Egyszerűen képtelen voltam törődni vele.

Nem most.

Nem akkor, amikor az őrületbe kergetne, ha itt megállna.

Testünk újra összecsapódott, az orgazmus, amelyet eddig kergettem, végre lángra lobbant a bensőmben, amíg a testem az övéhez dörzsölődött, a szám néma sikolyra nyílt, miközben a gyönyör elöntötte minden sejtemet.

Callan a mellemről a torkomra csúsztatta a kezét, a fogai lecsaptak, az állkapcsán lévő borosta olyan durva volt a bőrömnek, hogy versenyzett teste kemény vonalaival, amelyek a testemet követelték.

Ott tartott, amíg az orgazmus hullámról hullámra darabokra nem tört, a felszabadulás összetört, a remegés ugyanolyan heves volt, mint ő.

Mire az orgazmus alábbhagyott lebegtem, a testem az ő örömének eszköze volt, a gondolataimat ellopták és ez olyan nehezen megfogható volt, mint a tüdőmnek, hogy levegőt vegyen.

A bőrünk közé izzadság csúszott és a nyelvem fájt, hogy megkóstolhassa, a gondolataim visszatértek a ringben való sima mozgására miközben harcolt.

Ismerve annak az embernek a brutális erejét, aki egy helyben tartott, miközben elvett mindent, amit adhattam, arra késztetett, hogy elhagyjam a testem, hogy újra megtekinthessem mozgását és megcsodálhassam teste szépségét, ahogy örömöt keresett a fájdalom helyett.

A testem elernyedt, de halk kuncogással a bőrömön egy helyben tartott a kezeivel. – Ó, még nem! Még közel sem vagyok készen!

Ismét a hátamra fordított, a szemeim tágra nyíltak és értékeltem, hogy megfigyelhettem hasának minden hullámát, a derekát és bicepszét, a csípőjének minden görbületét, ahogy még három észveszejtő orgazmust csikart ki belőlem, mielőtt megtalálta a sajátját.

Callan heves tekintettel tartotta fogva az enyémet, ahogy kihúzódott, hogy a hasamon menjen el, a nézésében kihívás volt, hogy merjek egy szót is szólni neki, hogy rám élvezett, teste még egyszer megrándult, amikor az utolsó forró kilövellése találkozott a bőrömmel.

Elmosolyodott, amikor a számba tolta az ízét miután végighúzta az ujját és én örömmel nyaltam le a nyelvemmel, az érzés rabszolgája voltam, egy csapdába esett nő, egy lány, aki titokban örült, hogy a halottnak hitt fiú feltámadt hamvaiból.

Ezt soha nem mondanám el neki.

És én tudtam, hogy meg fogom bánni ezt a döntést.

De a pokolba is, ha nem nyomott meg minden gombot a belsőmben, ami azt követelte, hogy vessem el az intelligens gondolatokat és engedjek a benyomásnak.

Fogai az alsó ajkát súrolták miközben lenézett rám, szemeivel annyira rám fókuszált, hogy az intenzitásától megijedtem.

Megcsókolt, ahogy lehajolt, a megkönnyebbülésének íze elöntötte a szánkat, elbódított a szex illata.

– Remélem, nem hiszed azt, hogy itt a vége. Még nem fejeztem be a megsemmisítésed. Még közel sem vagyok ennyi évig tartó várakozás után.

Egy mosoly szétválasztotta ajkaimat, részben boldogság, részben őrület.

– Mit tehetnél még? – kérdeztem.

Csak vigyorgott, a kimerültség gúnya fejeződött ki a hangomban.

Végigfutatta szemét a testemen miközben halk dörmögéssel beszélt, amivel feltüzelte a bőröm.

– Hülye kérdés – válaszolta. – Komolyan kibaszottul hülye!

Callan leereszkedett, hogy a vállára vegye lábaimat, szája a puncimra csukódott miközben nyelvével felfedezte az érzékeny bőrt.

A fejét fogtam a kezemmel. Az ujjak az éjfekete tincsekbe martak. A testem vonaglott, ahogy felfalt.

Egész éjjel.

Sok órán keresztül.

Újra és újra.

Utálni fogom magam reggel.

Őt is utálni.

De nem találtam meg magamban, ami utálná azt, amit velem tehet, hogy gyűlöljem azt, amit a testemmel éreztet, miközben mindketten megtanultuk, hogy mit jelent végre feladni és beengedni.


 

3 megjegyzés: