HUSZONKILENC
Fordította: Echo
Lisbeth
Callan
már elment, amikor másnap reggel felébredtem, hatalmas ágya zavaróan üres volt,
az ágynemű gyakorlatilag elnyelt. Beszívtam az illatát, mintha az
megvigasztalhatna.
Fájt
a hasam. Ez miatt pattant ki a szemem. Még álmomban is utáltam a mai napot, a
ma estét, ezt az életet, ami láncra verve tartott és állandóan fájdalmat
okozott. Egy tomboló ideggolyó voltam, a pulzusom szapora és erős.
Ma este meghalhat.
A
gondolat ismétlődött a fejemben.
Fogalmam
sincs meddig feküdtem ott és szenvedtem az aggodalom mardosó hidegétől. Végül
egy ajtókopogás rángatott ki a ködből, az ostorcsapás hangja jött át a fán.
– Lisbeth,
ideje felkelni! Dolgod van!
Gretchen.
Félig
boldog és félig bosszús voltam a hangja hallatán. Ha valaki ki tudott
zökkenteni a szörnyű ködből, akkor az a nő volt az.
– Felöltözök
– válaszoltam.
– Siess!
– csattant fel az ajtón keresztül. – Megvárlak itt kint.
Siess…
Pont
olyan volt, mint ő. Valószínűleg ezért is volt a legjobb dolog a számomra ebben
a pillanatban. Gretchen esze vágott, mint a borotva, és bár nem tudtam
elviselni a szigorúságát, és hogy mindenkit egy lehetetlen mércéhez mért,
mégsem állíthattam, hogy képmutató. Ugyanahhoz a mércéhez tartotta magát.
Abból
tudtam, hogy miért, amit bevallott nekem. Gretchen megvívta a saját csatáit,
saját teret követelve, és mindennek ellenére büszke volt önmagára.
Azon
tűnődtem, hogy vajon ez a büszkeség – ez a hiúság – volt az, ami végül
mindannyiunkat elpusztít.
Talán
az alázat a jobb választás. Nem kell érte küzdeni. Nem kell megbánnod. Nincs
sértés, amit vissza kell vonni, vagy bocsánatkérés, amit el kell motyogni.
Mások
megengedhetik, hogy alázatosak legyenek. De nem egy Rose. Nem én.
Ismét
felfordult a gyomrom, amikor beálltam a zuhany alá és felöltöztem miután tiszta
voltam.
Összeszedtem
magam, kiegyenesítettem a gerincem, hátrahúztam a vállam és Gretchennel
találkoztam a nappaliban. Szemei a nyakamra vetültek, mintha további nyomokat
keresne. Szégyen árnyalta az arcomat.
Csettintett
a nyelvével. – Nem. Ne tedd ezt! Ne szégyelld magad! Bármit is csinálsz, az
működik. Ne sajnáld, bármibe is került, ami ahhoz kell, hogy kimássz a
gödörből.
Csakhogy
nem másztam ki semmiből sem. Csak mélyebbre ástam saját magam.
A
téma olyan gyorsan lezárult, ahogy szóba került, Gretchen megfordult, hogy
kényelmes cipőinek csattogásával kivezessen a családi lakosztályokból.
– Sűrű
napunk van. Egy óra múlva betesznek egy furgonba más személyzeti tagokkal és
elvisznek a gödörbe. A te feladatod az, hogy megbizonyosodj arról, hogy az
aréna makulátlan. A család nem könnyen tűri el a kínos helyzetet, amint jól
tudod. A bőr székeket ki kell fényesíteni. A sárgaréz korlátoknak csillognia kell.
A padlón a porszívó lenyomata legyen. Ha ez kész van, kapsz egy új egyenruhát.
Az estéd italokért való rohanással fog eltelni, vagy harapnivalóért vagy
bármiért, amit a vendégek ott elfogyasztanak.
Felém
fordult.
– És
mindezt felemelt állal fogod megtenni. A vendégek fel fognak ismerni, hogy ki
vagy. Ne törj össze a súly alatt és ne engedj nekik!
Azt
bámulhattak, amit akarnak. Nem az fájt a legjobban, hogy kiszolgáltam őket.
Csak attól féltem, hogy Callan meghal, miközben mindannyian a szórakozásért kiabálnak.
Gretchen
biztos látta, hogy az igazság az arcomra van írva.
A
hangja ellágyult. – Ne aggódj miatta! Lehetőségem volt szemtanúja lenni annak,
amikor Callan a ringben volt. Ő nem az, akit térdre kényszerítenek. Az
ellenfelei viszont…
Szünet,
a jelentőségteljes csend. Gretchen a karomra tette a kezét. – Hagyd figyelmen
kívül, hogy mi történik a harc után Lisbeth! Csontig fog hatolni, de nem
hagyhatod, hogy lássák, hogy összeroppansz.
Rejtélyes
szavai a levegőben lógtak, ahogy megfordult és tovább vezetett az étkezőbe.
Csak néhány szolga evett és feltételeztem, hogy ők azok, akik a harcnál fognak
dolgozni. Holly velük volt. Élénkkék szemei félelemmel telve pillantottak rám.
Gretchen
néhány szóval a reggeliző bárban hagyott, amin rágódhattam. – Egyél rendesen!
Ma este nem akarsz majd enni.
Tekintetünk
találkozott és a figyelmeztetés célt ért. Valami rossz fog történni és nem
akarta, hogy darabokra essek, ahol bárki szemtanúja lehet a fájdalmamnak.
Ettől
a gyomrom csak még jobban görcsbe ugrott, de ettől függetlenül a tányéromra
erőltettem az ételt. Sokkal nehezebb feladat volt lenyomni a torkomon. Egy
órával később az arénában találtuk magunkat, súroltunk és fényesítettünk. Holly
mellettem maradt, de nem szólt sokat. Azt lehetett látni, hogy ideges volt az
ottléte miatt. Néha eszembe jutott, hogy megkérdezzem miért jelentkezett erre a
munkára, de meggondoltam magam.
Valami
történt, valami szörnyű, és nem akartam, hogy az igazság a vállamra nehezedjen
minden mással együtt, amit már cipeltem.
Végül
a nap éjszakába torkollott, és megkaptuk a kiszolgáló egyenruhánkat. Míg a
férfiak a tipikus fekete kabátot és nadrágot kapták ropogós fehér inggel, addig
a nőknek valamivel több bőrt kellett mutatniuk.
A
kis alatt gyakorlatilag az egészet értettem.
A
koktélruha átölelte a fenekem ívét és minden alkalommal felcsúszott, amikor
lehúztam. A gyöngyös fűző semmit sem rejtett el, ami alatta volt.
Felszerelhettek volna egy sztriptíz rudat és tökéletes kiegészítője lett volna
a nevetséges jelmeznek, amit viseltem.
Talán
erre figyelmeztetett Gretchen. Reméltem, hogy ez volt a legrosszabb.
Szegény
Holly furcsán nézett ki a hozzáillő egyenruhájában. Mindenhol rossz volt. Túl
ártatlan volt a kurvás-elegánshoz. A
fekete egy szennyfolt volt a szőke hajhullámaival szemben, szigorú ellentét az
ijedt kék szemei és makulátlan, világos bőrével szemben. Nem tartozott ide és
félig arra gondoltam, hogy kirángatom az arénából, hogy követeljem Gretchentől,
hogy kísérje haza.
Nem
tudtam megállni a kérdést, amíg a bejárathoz közeli nagy dupla ajtóknál vártuk
a vendégek érkezését.
– Miért
vagy itt? Ez a hely nem neked való.
– Miattad
vagyok itt – ismerte be, hangja acélos volt, ami meglepett. – Szükséged lesz
rám. Gretchen tudta, ezért megkért, hogy jöjjek el.
Féltem
attól, hogy bármi mást kérdezzek. De nem is volt idő, mint a mostani, hogy
megtudjam mi volt olyan rossz, hogy szükségem legyen egy személyre, aki megóv
attól, hogy összeomoljak.
Kinyitottam
a számat, hogy végre feltegyem a kérdést, de a vendégek beözönlöttek az ajtón,
kibaszottul a legrosszabb időzítéssel. Sokukat nem ismertem fel drága
öltönyeikben és fényes cipőikben, ahogy bejöttek. Úgy tűnt mindenki egy
gyönyörű nő csípőjére szorította a kezét, aki olyan ruhába öltözött, amely az
enyémmel versenyezhetett az év kurvája címért.
Ahogy
elhaladtak, a tekintetük rám siklott és a felismerés fellángolt, a szájuk
vigyorra húzódott, amit félresöpörtem és kihúztam magam.
A
pokolba is, egy Rose voltam.
Büszke
még akkor is, ha le van csupaszítva.
Az
ülőhelyek gyorsan megteltek, nem mintha tele stadion lett volna. Valamivel
több, mint százan ülhettek le a közönség soraiban. Ekkor a gyomrom már
felfordult, de figyelmen kívül hagytam, miközben teljesítettem az
italrendeléseket, és a fogamat csikorgattam valahányszor egy kéz engedély
nélkül rácsapott a fenekemre.
Egy
pillantást vetettem a seggfejre, aki megpróbálta végighúzni az ujjait a
szoknyámon, a fenyegetés érzékenyen érintette, amikor megpróbálta elvenni azt,
amit nem kínáltak fel és egy őr lépett oda, hogy majdnem eltörje az ujját, a
próbálkozásért.
Meglepődve
pillantottam az őrre, de rájöttem, hogy Connor az, a harcos, akinek Callan
szobájában súroltam a vállát.
Ahogy
felé fordultam megragadtam az öltönykabátja hajtókáját és lehúztam, hogy a
fülébe tudjak súgni.
– Ne
aggódj miattam! Tartsd a szemed Hollyn! Ezek a pasasok élve megeszik.
Szúrós
pillantást vetett a kezemre, én pedig elengedtem, megsimogattam az anyagot,
hogy kisimítsam a ráncokat.
– Bocsi!
Lekísért
a lépcsőn, hogy még több italrendelést tudjak teljesíteni, majd a hátamra tette
a kezét és így szólt. – Holly rendben lesz! Az én utasításom az, hogy téged
figyeljelek!
Ez
meglepett.
– Hogy
a férfiak ne fogdossanak?
– Hogy
ne fuss el – válaszolta, és szemei végigsöpörtek az aréna káoszán.
Természetesen.
Ezt tudnom kellett volna.
Tizenöt perc…
A
hangszóróból hallatszó hang miatt ugrottam egyet, eközben a körülöttem lévő
tömeg egyre fejetlenebb lett, tekintetük a ringre tapadt, amíg a testük
kiegyenesedett a helyükön.
A
rettegés belém mart, míg a rémület az ereimen keresztül hasított. Megfordultam,
hogy megnézzem a középső arénát, de az még üres volt, a túlsó végén lévő nagy
kapuk még biztonságosan zárva voltak.
Mögöttem
egy torokköszörülés hallatszott mire megpördültem, amikor egy kéz megérintett.
– Csodálkozom,
hogy nincs elrejtve a földszinten. Általában a nyereménynek nem engedik meg,
hogy elkószáljon.
Az
undor keveredett a rettegéssel és rémülettel. Epe borította be a nyelvem hátsó
részét, amikor Antonio Mortize pillantásával találkoztam. A szemem arra tévedt,
ahol Connor állt a távolban. Habár a szeme nem rajtam volt, éreztem, hogy
figyel. Ettől egy kicsit nagyobb biztonságban éreztem magam.
– Nem
tudom miről beszél. Ahogy látja – mondtam és kezemet végighúztam jelzésképp az
egyenruhámat – dolgozom.
Antonio
szája csücske mosolyra húzódott, a felettünk lévő fények élesen visszaverődtek
az általa viselt arany ékszerekről. Csakúgy, mint legutóbb is, amikor
találkoztunk, olyan öltönyben volt, amelyről üvöltött a pénz, a szürke anyag
túl fényes volt. Nyilvánvalóan pénzért nem lehetett ízlést venni.
Hozzám
lépett, lehelete az arcomat súrolta, én pedig megborzongtam az undortól.
A
hangja mély suttogás volt. – Te vagy a nyereményem, amikor a harcosom ma este
megöli Callant a ringben. – A nyelve az arcához csapódott és belehánytam a
számba. – Rengeteg ötletem van arra, hogy mennyi munkát fogsz végezni, ha
egyszer az enyém leszel.
Semmi
esélyed! Előbb halnék meg, mielőtt hagynám, hogy ez a seggfej megérintsen.
Találkozott
a pillantásunk, amikor elléptem tőle, a Rose büszkeség épen és a helyén volt. –
Callan megöl mindenkit, akit oda beküld.
Furcsa
érzés volt kimondani ezeket a szavakat, de a pokolba is, ha a családom végig
ezt tette, akkor feltételeztem, hogy a véremben volt.
Ezek
a szép szirmok alatt, tövisek voltak. Csak meg kellett találnom őket. Még ha
csak a látszatnak készültek.
Antonio
nevetett, szemével engem tanulmányozott.
– Élvezd
a ma esti műsort Lisbeth! Biztos vagyok benne, hogy felnyitja majd a szemed.
Callan
nem fog meghalni, ígértem meg magamnak. Ez a mantra járt a fejemben, amíg
Antonio távolodott.
Néhány
perccel később a közönség felett elhalványodtak a fények és a ring felettiek
fényesebben ragyogtak. Holly néhány méterre tőlem állt a bárnál. A tálcája tele
volt italokkal, de a szeme rám szegeződött.
Úgy
éreztem, hogy a helyemhez ragadtam, ahogy megfordultam, hogy lenézzek a ringbe,
a lábam olyan nehéz volt, mintha ólomból lettek volna és minden izom a
csontjaimhoz simult. Vér dübörgött a fejemben, a lüktetésétől megszédültem. Az
első jele annak, hogy valami elkezdődött egy nagy fakapu halk nyikorgása volt,
amikor kinyitották.
A
közönség elcsendesedett körülöttem, annyira zavaróan, mindenki az alattunk lévő
ovális részre koncentrált, egy hat méteres falakkal határolt téren, egy
feljárón, amely a földig kinyílt miután azok a nagy kapuk is teljesen
kinyíltak.
A
tekintetem végigsiklott az elöregedett fán, a nagy, nehéz fekete zsanérok
fölött, majd lefelé, hogy észreveszek egy férfit, aki a ring bejáratánál áll,
háttal nekem, fekete öltönye alatt széles vállakkal.
Előtte
két férfi közeledett, testük az árnyékból bontakozott ki, ahogy a fény izzásába
beléptek.
A
tekintetem először Callanre szegeződött, a mellkasomban forróság áradt, ahogy
felismertem széles vállait, karjainak terjedelmét, egy sor hasizmot, amely a
derekáig futott annyi fényes domborulattal és árnyékos völggyel, hogy minden
alkalommal elolvadtam, amikor láttam a testét.
Vállszélességű
terpeszben állt meg, arckifejezése üres volt, fekete haja csillogott a lámpák
alatt. Mindkét keze be volt ragasztva zöld szalaggal, testét csak egy fekete
sportnadrág takarta.
Mellette
egy másik férfi állt. Ugyanolyan felépítésű volt, ha nem még nagyobb. Nem volt
annyira kidolgozott, mint Callan, dereka vastagabb és kevésbé körülhatárolt
volt. Az abszolút erőszak ígéretét sugározta. Felismertem benne azon férfiak
egyikét, aki Antonióval látogatott el az arénába aznap. Egy kibaszott
pszichopatának nézett ki. Mosoly feszült az ajkán, mintha alig várná a
vérontást.
Megálltak
a harmadik férfi előtt, vele szemben.
Az
öltönyös férfit biztos bemikrofonozták, hangja dübörgött a közönség soraiban.
– Mindketten
értitek, hogy ez a harc mindhalálig tart? Egy győztes. Egy vesztes. Ha egyszer
belépsz, és a kapu bezárul, onnan már nincs visszaút.
Akkor
értettem meg, hogy miért rejtették el a ringet egy raktár álhomlokzatába, mivel
nem volt törvényes. A családom pénze vérbe volt mártva, pont ahogy Callan
mondta nekem. Rosszul lettem attól, ahogy belegondoltam és elborzadtam, hogy
vajon hány ember halt meg azért, hogy selyemlepedőn aludhassak, és úgy
élhessek, hogy semmit sem akarok.
Az
ő életük nem volt olyan értékes, mint az enyém?
Callan
és ellenfele egyszerre bólintott, az öltönyös férfi visszabiccentett, mielőtt
félrelépett, hogy beengedje őket a ringbe.
A
közönség kiabálni kezdett köröttem, lábuk a padlót taposta, vért követelve.
Annyira
elmerültem Callan nézésében, hogy elfelejtettem, hogy vannak emberek, akik
engem néznek. Amikor egy kéz a vállamon landolt, megint megugrottam, a szívem
kellemetlenül a torkomba szorult.
Helyben
megpördültem és Connort találtam ott.
– Italokat
kellene felszolgálnod – emlékeztetett, de üres arckifejezése és agresszív
jelenléte ellenére is szavait a szórakozottság szőtte át.
A
fejemet rázva kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de a közönség hangosabban sikoltott
fel, a fejem visszafordult, hogy lássam, ahogy Callan szembenéz az ellenfelével
a ring közepén, testükkel beálltak és felkészültek a csatára.
Connor
mellkasa a hátamat súrolta, hangja lágyan simult a fülemhez.
– Aggódsz
érte?
A
mozgást érzékeltem és odanéztem és láttam, ahogy a nagy kapuk bezáródnak. A
véglegesség robbanásával csapódtak össze. Egy embernek meg kell halnia, hogy
újra kinyíljanak.
Biccentve
válaszoltam a kérdésre, nyeltem és éreztem, hogy egy nyugtalan izzadságcsepp
csúszik le a torkomon.
– A
fickó, akivel harcol, egy balfék – nevetett Connor. – Callan még csak meg sem
izzadna, ha nem kellene úgy tennie, mintha a küzdelem igazságos lenne, hogy jó
műsort csináljon.
Megérintette
az állam és a ring ellentétes oldalán elhelyezett magánboksz irányába
fordította a fejemet, amit nem vettem észre. Franklin, Antonio és Jacob volt
benne.
Míg
Antonio idegesen lépkedett, addig Franklin és Jacob mozdulatlanul állt, karba
tett kézzel, tekintetük az alattuk lévő férfiakra meredt.
– Nem
aggódnak. Meg lehet mondani abból, hogy mennyire mozdulatlanok. Moritze tudja,
hogy az embere már halott. Callan nem az az ember, akivel baszakodni lehet.
Üvöltést
tört ki a közönségből és a szemem a harcra siklott.
Mortize
embere már azelőtt bevágta az első ütést a csengő vagy bármilyen más jel előtt,
hogy a harc elkezdődött volna. Callan arrogáns, az ajkát feszítő vigyorral tért
ki az ütés elől. Újra visszahelyezte a lábát és a kezével intett közöttük az
ellenfelének, hogy lépjen előre.
Bensőségesen
ismertem már Callan azon arckifejezését. Minden alkalommal ezt viselte, amikor
megkínzott.
Connor
végig a hátamban maradt, amíg a férfiak harcoltak, a saját privát kommentátorom
volt, aki elmagyarázta, hogy mit csinál Callan, hogy elnyújtsa a dolgokat a
műsor kedvéért, hogyan engedte meg az ellenfelének, hogy továbbra is ő legyen a
támadó fél, hogy kimerítse.
A
férfi egyetlen ütést sem vitt be, de amikor Callan karja először lendült ki,
akkor a tömeg üvöltését émelyítő roppanás erősítette meg, vér ömlött a férfi
arcából, miközben elkapta a fejét.
Néhány
lépést hátratántorodott mielőtt Connor felnevetett és így szólt. – Látod?
Callan játszik vele.
Furcsán
megnyugtató volt, hogy Connor elmagyarázta nekem a harcot, még ha a gyomrom
továbbra is háborgott a rémülettől.
De
ezzel a rémülettel perzselő hév járt.
Callan
volt a férfias kísértés megtestesítője, az agressziója engem szólított, a teste
egy gép, amelyet a szemem nem győzött csodálni. Ismét sima volt harc közben,
egy természeti erő, brutális és koncentrált, éppoly erőszakos, mint akkor
lehetett, amikor a nyelvét a lábam között húzta végig vagy a fogait a vállamon
mozgatta végig. Kivéve, hogy ebben az arénában élvezet helyett kínt ígért.
Újabb
néhány ütés és Callan ellenfele ingadozó és támolygó volt, a küzdelem, amelyet
Callan vívott kitért minden válaszütés elől, a két férfi ragadozóként keringett
egymás körül.
Ez
így ment egy darabig, Callan alig kapott találatot, míg a másik srác kemény
verést kapott.
Befogtam
a szám, hogy elnyomjam a zihálásom, amikor Callan egy ütést kapott a gyomrába,
de ahelyett, hogy elhajolt volna, a vállára hajtotta a fejét és viszonozta a
támadást, átpördült a testével és a lábával elkapta a férfi fejét.
Az
ellenfele egy újabb reccsenéssel esett el, orrából és szájából vér csorgott, miközben
azért küzdött, hogy felálljon.
Ha
ez egy normális harc lett volna, ezen a ponton megállították volna, de a tömeg
elkezdte skandálni, hogy öld meg,
szemeik vadak és hangjuk lelkes volt, lábukkal egyszerre dübörögtek, hogy
követeljék a kivégzést.
A
torkom összeszorult, ahogy Callan közeledett a férfihoz, aki nem tudott
felállni, csak feltérdelni. A kántálás egyre hangosabb lett. A közönség
vérszomjas.
Megráztam
a fejem és megpróbáltam hátrálni, de Connor hozzám lépett és a két oldalamnál a
falhoz szorított.
– Nem
bírom nézni! – mondtam és megpróbáltam elfordulni.
Nem
engedte, hogy megmozduljak. – Miért nem? Ez a legjobb rész.
Callan
a férfi fölé tornyosult, haja hátrasimult és nedves volt, vér csöpögött végig a
testén, ami az izzadságával keveredett. A mellkasa és válla erős és mély
lélegzetvétellel emelkedett és süllyedt, majd felnézett a közönségre, sötét
tekintete végigsöpört az üléssorokon.
A
közönség minden tagja felemelte a kezét a levegőbe, hogy hüvelykujját lefelé
tartsa, egy néma követelés volt, hogy vegyék el az életét.
Grimaszolt,
amikor tekintete találkozott az enyémmel, mielőtt a férfi nyaka köré fonta a
karját, hogy elcsavarja.
Esküszöm,
hogy a közönség ellenére is hallottam azt a reccsenést, a szívem fájdalmas
dobbanással állt meg, ahogy Callan elengedte a férfi testét, hogy élettelenül a
földre rogyjon.
Mindenki
felállt a helyéről, a hangjuk olyan hangos volt, hogy fájt a fülem.
– Kész
vagyok! Engedj el!
Connor
ellen harcoltam, hogy megpróbáljak elmenekülni attól, amit láttam, de még
erősebben tartott egy helyben, mély hangja áthatolt az üvöltő tömegen, hogy a
fülembe szóljon. – Még nincs vége.
– Meghalt
– kiabáltam. – Mi történhet még?
Az
arcomba vigyorgott. – Csak figyelj!
Most
mit tehet még? Szétszakítja a testet és megeszi?
Még
több epe borította be a nyelvem. Kérlek Istenem, ne!
Callan
széttett lábbakkal állt meg, karját az oldalához feszítette. Az ajka szétnyílt,
a feje hátraesett, lehunyta a szemét, miközben a tömeg folytatta nevének
skandálását és követelte a díjat.
Mi
a fasz volt a díj?
A
nagy kapuk elkezdtek kinyílni és a figyelmem a mozgás felé fordult. Callan
ugyanakkor fordult a feljáró felé.
Három
embert láttam az árnyékból előjönni, mindkét oldalon két nagydarab férfi és …
Nem.
Egy
megkötözött nőt vezettek maguk között, szája be volt tömve, szemkötő a szemén.
Fehér fehérneműben volt, ami alig takarta a testét, mezítlábasan megbotlott a
földön, ahogy akarata ellenére előrevitték.
A
válla remegett, mintha sírt volna, lábai remegtek a rémülettől.
Nem
láthattam Callan arcát, de hosszú lépésekkel a feljáró felé viharzott, éhes
léptekkel zárta be a távolságot.
A
két férfi a ring földes padlózatára lökte a nőt, ahol megbotlott és
előrezuhant.
Elakadt
a lélegzetem, elöntött a düh, mivel mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ő
volt az, akit odaadtak bárkinek, aki megnyerte a küzdelmet.
Különböző
okok miatt voltam rosszul.
Dühös
azért voltam, ahogy bántak vele.
Elárulva,
hogy Callan használni fogja.
Undorodtam
attól, hogy ez a műsor része volt, amellyel a családom fizetett az
elkényeztetett életemért.
De
az árulás hatolt a legmélyebbre, a szívem millió darabra tört, amikor Callan
megragadta a nőt sötét hajánál fogva és talpra állította.
Egyik
kezét az arcára kulcsolta, míg a másik az oldalát ragadta meg, hogy a közönség
felé fordítsa, mint valami elárverezett húsdarabot.
A
tömeg üvöltött.
Callan
a vállára dobta, hogy felvigye a feljárón.
És
pont akkor hoztam meg egy olyan döntés, hogy kibaszottul meg fogok szökni, így
vagy úgy, ettől a rémálomtól.
Megpördültem,
hogy végre kitörjek Connor szorításából, előrehajoltam és ráhánytam a cipőjére.
Nevetett
rajtam nem törődve a rendetlenséggel. Láttam, hogy Holly egyenesen engem bámul,
amikor felemeltem a fejem és megtöröltem a számat.
HARMINC
Fordította:
Echo
Callan
Mostanra a Rose család
gazdagabb volt több millió dollárral, a ringben hagyott test dollárban növelte
a bevételeink költségeit a magas fogadásokkal, amelyekről tudtam, hogy Franklin
megtett. Rengeteg pénz volt az ilyen harcokban, az elit unalma és hatalmas
erőforrásai miatt könnyű volt őket megfosztani a vagyonuktól.
Az
éljenzés zűrzavara elnémult, amikor átsétáltam egy sor ajtón az öltözőbe. Jacob
szokásához híven rám várt, arckifejezését gondosan ellenőrizte, miközben
elhaladtam mellette, hogy Isabelle-t egy padra tegyem.
Nem
várta meg, hogy kioldjam a lány kötelékeit, mielőtt megfogta a vállam, hogy
maga felé fordítson. Bólintott és elégedetten elengedett miután alaposan
megvizsgálta azokat a sérüléseket, amelyek belső sérülést okozhattak.
– Alig
ért hozzám – morogtam, inkább játékosan löktem félre, mintsem tiszteletlenül.
Jacob
zöld szeme az enyémre szegeződött.
– Egy
gyomorszájütés? Úgy döntöttél, hogy ezt engeded meg? Majdnem lerohantam, hogy
én magam verjem szét a segged. Belső szervek Callan! Védd őket!
Nevetés
rázta a vállam, adrenalin száguldott az ereimben, amitől úgy éreztem, hogy
lebegek. A harc pontosan olyan volt, mint amilyenre szükségem volt, hogy
megnyugtassam a bennem lévő fenevadat, a testem már nem volt nehézkes és nem
fájt.
Isabelle
a hátunk mögött motyogott. Megfordultam, hogy levegyem a szemkötőt, szemét az
enyémre emelve alázatos ígéretet tett, amit habozás nélkül elfogadtam volna, ha
az egy másik éjszaka történt volna meg.
Hány
alkalommal ürítettem ki az adrenalint a testemből azzal, hogy elvettem az övét?
Kihúztam
a pecket a szájából, a földre dobtam, amíg Jacob azon fáradozott, hogy kiszabadítsa
kezeit a kötelékekből.
Kinyújtotta
az állkapcsát, hogy enyhítse bőre csípősségét a pecek miatt, ajkán mosoly
jelent meg, ahogy végigfutott a testemen, tekintete az izzadsággal keveredett
vérvonalakat követte.
– Így
vagy a legszebb! – dorombolta.
Elkötelezett
volt az iránt, hogy a harcosok kedvében járjon, de az estét csalódottan fogja
tölteni. Ma este csak egy nőt akartam irányítani az általa megtestesített
kísértés ellenére is, akivel közvetlenül azelőtt akadt össze a szemem, mielőtt
véget vetettem ellenfelem életének a ringben.
Jacob
vállal a falnak támaszkodott.
– Moritze
úgy nézett ki, mint aki össze akarja szarni magát, amikor kitekerted annak a
seggfejnek a nyakát. A kurvapecérnek biztos sok pénze lehetett a harcban.
Néztem, ahogy elfehéredett, mielőtt lejöttem volna, hogy találkozzam veled. Még
soha nem láttam őt ennyire feldúltnak.
– Még
csalódottabb lesz ez elkövetkező hetekben, amikor megöljük azokat a
seggfejeket, akiket kirángatott az utcáról.
Jacob
nevetett. – Igen. Enyém a következő harc, aztán Connoron a sor, hogy némi kárt
okozzon.
Ha már itt tartunk…
– Hol
van Lisbeth?
– Pontosan
ott, ahol lennie kell. Connor közel és távol tartotta a közönségtől, amikor a
harc elkezdődött. Figyeltem őt a ring túloldaláról. Utoljára azt láttam, hogy
rosszul lett. Végighányta Connor cipőjét.
Vigyorgott
és megrázta a fejét. – Lefogadom, hogy mérges.
Nem
kételkednék benne. Amennyire Lisbeth láthatta, elvittem egy rabszolgalányt,
hogy a kedvemre tegyen. És bár a nők vonakodók voltak, amíg az apja a börtönt
és a harcokat vezette, az azóta eltelt években változásokat eszközöltem.
A
tapintatos érzékenységben nevelkedett Lisbeth éppen most ismerkedett meg a
családja rút vagyonának igazságával, a megalázás, és az életek adásvételével,
hogy a vagyonukat növelhessék.
A
rabszolgák most jól voltak fizetve és jól képzettek is voltak, szakértői annak
a szerepnek, amit a műsor céljaiért játszottak el, és más szolgáltatások miatt
is rendelkezésre álltak a kúriában lévő harcosok számára. Colton mindig is
gondoskodott arról, hogy körforgásban tartsa őket és lefoglalja őket, kivéve
Haley-t és Jacobot. Franklin panaszkodása ellenére is engedélyeztem ezt a
helyzetet.
Nem
mehettem oda ki, amíg a tömeg még a helyén volt és a pénz még cserélődött, de
el kellett jutnom Lisbethez. Vagy ide hozatnom.
– Menj
el érte és hozd le! Tudod, hogy most nem tudok oda kimenni.
Jacob
bólintott és ellökte magát a faltól.
Isebelle-hez
fordultam miután elment.
– Coltonnak
hamarosan itt kell lennie, hogy felvegyen.
A kezem
után nyúlt, kezével a sérült ujjperceket és a vért vizsgálta, amely összekente
a szalagot. – Megsérültél.
Elhúztam
a kezem, leráztam némi vért és kinyújtottam az ujjaimat.
– Ez
többnyire a másik fickó vére.
Isbelle
rám emelte tekintetét, elutasítás kavargott benne. – Nem láttalak már néhány
napja. Az edzőterem óta nem.
– Közbejött
valami.
– Úgy
érted Lisbeth Rose jött közbe – csattant fel. – Ne hazudj! A kúriában mindenki
tudja, hogy a szobádban maradt. Hozzáteszem, akarata ellenére. Azt hittem, hogy
jobb vagy ennél.
A
hátamnál lévő szekrénynek hajtottam a fejem, túlságosan is jó hangulatban ahhoz,
hogy Isabelle megjegyzése felidegesítsen.
– Ez
nem a te dolgod.
A
hangja suttogássá vált, és remegett, mintha alig bírná magában tartani, amit
érzett. – Azt hittem, te és én…
– Te
rabszolga vagy – emlékeztettem. Az egyik, akit gyakran használtam, de akkor is
az. Isabelle soha nem volt a képben, hogy valami több legyen.
Nem
arról volt szó, hogy félrevezettem. Mindig is őszinte voltam, hogy a szex csak
szex. De tudtam, hogy többet remélt.
Jobban
kellett volna tudnia. Az ilyesmit soha nem tolerálnák a Rose családban, még
akkor sem, ha technikailag én lennék felelős érte. Franklin azelőtt intézné el
őt, mielőtt megengedné, hogy ilyesmi megtörténjen.
Nem
mintha számított volna. Soha nem ő tartott itt ezen a helyen. Egyszer sem.
Jacob
visszatért mielőtt válaszolhatott volna.
– Lisbethet
visszavitték a kúriába.
A
vállam megfeszült, ez az első jel arra, mióta kiléptem a ringből. – Miért?
A két
lába között váltogatta a súlyát. – Pánikrohamot kapott az alapján, amit
Franklin mondott. Connorral vitette el, mielőtt jelenetet rendezett volna.
A
kibaszott pokolba! Figyelmeztetnem kellett volna arra, amit ma este látni fog.
De nem éreztem úgy, hogy tartozom neki vele. Még nem. Addig nem, amíg be nem
bizonyította, hogy valóban megváltozott, amikor rólam van szó.
Colton
belépett a szobába, szeme Jacob és köztem járt, mielőtt Isabelle-en állt volna
meg. Kétségtelenül érezte a növekvő feszültséget.
– Mennünk
kellene – mondta a nőnek, aki haraggal a szemében nézett rám.
Isabelle
felállt és odament hozzá, még egy utolsó csípős pillantást vetett rám, mielőtt
szó nélkül elhagyták a szobát.
Jacob
továbbra is rajtuk tartotta a szemét, amint eltűntek a látókörünkből, a zöld
szeme felém fordult. – Mérges.
– Nem
érdekel.
A
tenyeremet dörzsöltem végig az arcomon. Még egy órába telik, amíg a tömeg
eltűnik és arra az időre itt rekedtem. Egy műsort adtunk, egy trükköt, amivel
elhitettük az emberekkel, hogy semmi sem változott meg abban a családban,
amelyet mindenki könyörtelennek tartott.
– Megyek,
lezuhanyozom és felöltözöm. A parkoló kiürülése után visszamegyünk a kúriába.
Talán ez időt ad Lisbethnek, hogy lehiggadjon.
* * *
Két órába telt mire
visszajutottam a kastélyba, a zaj és a tevékenységek tipikus káosza üdvözölt,
ami egy harc után következett. Ezek az éjszakák voltak az egyetlenek, amikor
Franklin megengedte a harcosoknak, hogy kinyissák az alsó emelet ajtaját és
felhozzák a nőket, hogy megünnepelhessék az újabb győzelmet.
Az
éjszakai személyzet, mint mindig, csendben végezte a munkáját, figyelmen kívül
hagyva a szexet és a drogokat, az alkoholt és a kicsapongás nyílt
megnyilvánulásait.
Kezek
veregették meg a vállamat, hangok gratuláltak ahhoz, hogy elvettem egy másik
életet. De ez mind háttérzaj volt, egy személyre koncentráltam, akit nem láttam
a tömegben, arra az egyetlen nőre, aki az első találkozásunk pillanatától
nagyon fontos volt számomra.
Franklin
elindult felém, amikor már szinte átértem az előcsarnokon, öltönykabátja
levéve, haja kócosan égnek áll. Felvontam a szemöldökömet zavaros állapotának
furcsasága miatt és megengedtem neki, hogy megfogja a karomat és felvigyen a
lépcsőn a harmadik emeletre.
– A
szobádban van.
– Oké
– egy szó, gondosan kimondva. Kérdés a hangszínében.
– Nem
jól.
Befordultam
a sarkon a folyosóra, amely a lakosztályomhoz vezetett, hallottam az üveg
csattanását, valami nehéz dolog puffanását, egy ajtó döngetését.
Bementünk
a nappaliba és Connorra szegeztem a szemem, aki őrt állt a hálószobaajtómnál,
az inggallérja elszakadt, három hosszú karmolás húzódott a fülétől az álláig.
– Meg
fogod ölni? – kérdezte. – Vagy megtehetem én?
Valami
megint összetört és a szemem kikerekedett.
Connor
vállat vont. – Tönkreteszi a szobád. Azt tanácsolom, hogy bukj le, amikor
bemész oda.
Majdnem
felnevettem az arckifejezése miatt, részben döbbenet, részben kimerültség. –
Próbáltad megállítani? Mi a fasz történt?
Rám
nézett és mulatságos volt azt látni, hogy egy akkora férfi, mint Connor pánikba
esik egy ilyen kis nő dühe miatt. Gyilkolásra képezték ki, de minden alkalommal
megremegett, amikor újabb puffanás érte a falat.
– Végig
jól volt a harc alatt. Végig mögötte voltam. Megpróbált félrenézni, amikor
kitörted a seggfej nyakát, de még akkor sem akadt ki. De amikor látta, hogy
kihozták Isabelle-t és te megragadtad, akkor jött el a pánik ideje. Végighányta
a cipőmet, úgy küzdött, mint egy pokolfajzat, hogy megszabaduljon tőlem, de Franklin
azt mondta, hogy kurvára vigyem ki onnan.
Nem
tudtam visszatartani a vigyoromat és megkérdeztem. – Ezt ő tette veled? –
állammal a szakadt ing és a karcolások felé böktem. – Veled? Akit harcra és
ölésre képeztek ki? Talán át kellene gondolnom, hogy beengedlek-e a ringbe.
Összehúzta
felém a szemét, ajkai borotvaélesre vékonyodtak el. – Nem szabad bántani őt,
emlékszel? A kibaszott parancsaid. Szóval kibaszottul itt vagyok. Bezárva
tartva, de egy darabban.
Három
gyors puffanás érkezett egymásután és én felnyögtem. Foglalkoznom kell vele,
mielőtt szétszedi az egész helyet.
Kifújtam
a levegőt, hálás voltam, hogy most nem táncoltam pengeélen, mivel a
verekedéssel kieresztettem az erőszakosságom nagy részét.
– Mozdulj!
Bemegyek.
– Sok
sikert! – viccelődött Connor miközben félrelépett.
A
szemünk összeakadt, ő pedig vállat vont. – Ne felejts el lebukni! Utálnám azt
látni, hogy egy lány szétveri a segged, miután nyertél a ringben.
Seggfej.
Lisbeth
minden szart hozzámdobhatna, amit csak akar, de soha nem tudna bántani.
A
kezemmel a kilincsre csaptam, kinyitottam az ajtót és beléptem, arra
számítottam, hogy egy váza repül a fejemhez vagy Lisbeth megtámad, de amit
láttam, az helyben megállított, a szemöldököm összerándult.
A kis
vadóc nem volt olyan dühös, mint amire számítottam. Nem nézett rám égető
dühével, nem sikoltozott és nem csinált semmit, ami érzelmi gyengeségre utalna.
Az ajtó
halkan becsukódott mögöttem, miközben néztem, ahogy nyugodtan átsétál a szobán
és megragad egy hülyén drága holmit, amit talált mielőtt a falnak dobta volna,
hogy megfogjon egy másikat.
Üvegszilánkok
borították a padlómat, törött rózsák, amelyeket bizonyára frissen hoztak ma
reggel, miután elmentem. Az összetört vázákból származó vízbe kerámiadarabok és
por keveredett, ami sárpatakokat hozott létre a fehér márványon.
Kék
szeme az enyémmel találkozott a válla fölött és azonnal felismertem.
A
hisztis kurva.
Az
elkényeztetett kölyök.
A
gonosz, unatkozó tini, aki térdre kényszerített csupán csak kicseszett
szórakozásból.
A Rose
hiúság sugárzott Lisbeth szeméből, a kékséget folyékony lánggá változtatta, oly
módon csábított, amelyről azt hittem, hogy soha többé nem fogom érezni.
A
kibaszott büszkesége tette őt átkozottul kívánatossá. Ami miatt kibaszottul
gyűlöltem.
Ami miatt
beleszerettem.
Connornak
igaza volt, hogy figyelmezetett a bemenetelről. De nem azon okból, amit ő hitt.
Ilyenkor
volt Lisbeth a legveszélyesebb. Amikor mgszabadul a helyes erkölcsöktől és
felfedi a benne rejlő gonosz ribancot.
Ez az,
akit egész életemben szét akartam tépni.
Ez az,
akivel mindig is harcolni akartam.
A
meccsből származó adrenalin feltámadt bennem, a pulzusom hevesebben vert, a
nyelvem az arcom belsejét nyomta.
Találkoztam
a ribancos pillantásával és a szemem összeszűkült… kibaszottul kihívtam, hogy újra megpróbálja velem a
szarságait.
Az
ajtónak hátradőlve végigmértem tekintetemmel csupasz lábai vonalát, a
felszolgáló egyenruha nevetségesen rövid szoknyáját, szív alakú seggét, amelyet
még mindig terveztem megharapni, ugyanúgy gerincének és vállának egyenes és
sokatmondó helyzetét.
Itt is
volt.
Az én
Lisbeth Lázadó Rose-om.
Már vártam rád…
Keresztbe
fontam karjaimat a mellkasomon, vigyor húzódott az ajkamon, ő pedig egy
kristály hamutartóért nyúlt, amit soha nem használtam.
Felkapta
a fejét, hogy a válla fölött rám nézzen, lábai egy helyben maradtak.
– Van
valami oka annak, hogy összetöröd az összes cuccomat?
Szeme
egyetlen pislogása, sötét szempillái lecsukódnak és újra felemelkednek, hogy felfedjék
a fenyegetést a folyékony kék mögött.
– Mintha
érdekelne ez a szar – felemelte a hamutartót, megmozgatta. – Egyáltalán tudod,
hogy ki a tervezője? Mennyibe kerül?
Hanyagul
megvontam a vállam. Bassza meg, ha tudom. Nem én rendeztem be a szobát.
Lisbeth
gúnyolódott. – Pontosan. – Átdobta a válla felett, hogy a földbe csapódjon.
Hangom
karcos volt. – Remélem tudod, hogy te fogod ezt feltakarítani. Megkérek
valakit, hogy hozzon neked egy tollseprűt és a szobalány egyenruhádat.
– Nem
szükséges – mosolygott. – Sokkal szívesebben öltözködök úgy, mint egy olcsó
ribanc. Nagyon mókás gazdag férfiakat szórakoztatni.
Az
ajkaim felíveltek. – Jelen pillanatban te szórakoztatsz.
– Ahogy
a rabszolgád is tette?
Ledobott
egy üres kristálypoharat a kandalló melletti oldalsó bárnál, a széttörő üveg
éles hangot hallatott a közöttünk lévő feszült csenddel szemben.
Szembe
fordult velem és megkérdezte. – Sikított, amikor megbasztad? Élvezted, hogy
akaratuk ellenére dugod meg őket? – szemforgatás. – Nem tudtam, hogy ennyire
kétségbeesett vagy.
A
szemöldököm felhúztam, de ezen kívül nem reagáltam. Az akarata ellenére akartam
megdugni, sikoltozásra késztetni, csak, hogy megmutassam neki, mit is gondolok
az idegesítő hozzáállásáról.
Ha
szerencséje lesz, nem fogom azt követelni, hogy négykézláb másszon át a törött
üvegen, hogy azt csinálhassam, amit akarok.
– Óvatosan
Lisbeth! Még azt hiszem, hogy féltékeny vagy!
Szemei
kikerekedtek, nem olyanra, nem annyira, hogy akárki más észrevette volna. De én
nem voltam akárki. Az a férfi voltam, aki évekig figyelte.
A
szívem hevesen vert a mellkasomban, ahogy minden megkeményedett rajtam.
Lisbeth
haragja félelemmel keveredett. Nem volt még egy olyan íz, mint ez.
Olyan
izgatott volt, mint egy prüszkölő macska és nem akartam mást, mint hátrafelé
simogatni a bundáját.
Bassza
meg.
A
falhoz akartam szorítani, azt a nevetséges szoknyát még egy centit felemelni és
annyira benyomni a farkam, hogy méltó ünnepe legyen a győzelmemnek.
– Én
– nevetett – féltékeny vagyok rád?
Tekintete
undorral járt végig rajtam, amit gyerekkorunk óta nem láttam. – Emiatt nem kell
aggódnod Callan, egyetlen dolgod sincs, amit akarnék. Nem vagy több mint egy
szánalmas kifogás egy férfi számára, csak névben Rose és semmi…
A szoba
túlsó felén és rajta voltam, mielőtt befejezhette volna a gondolatot, meglepett
sikolyt tompítottam a kezemmel, amit a szájára szorítottam, miközben a csizmám
a padlóba tiporta a törött üveget.
Csak a
tenyeremmel fogtam az állánál fogva, elvigyorodtam, amikor mezítelen lába
kirúgott, sarka a falnak koppant.
Szavaim
sötét sziszegésként törtek ki, amikor számat a füléhez tettem.
– Csak
beszélj tovább hisztérika! Gyerekkorunk óta nem láttalak ilyennek. Mit akartál
mondani nekem? Hogy értéktelen vagyok? Hogy te valamiért jobb vagy nálam?
Az állkapcsom
borostája felsértette a bőrét, szabad kezem pedig felcsúszott a combja belső
felén.
– Kérlek,
mondd ki ezeket a dolgokat! – morogtam, a hangom olyan kurvára mély volt, hogy
tudtam a csontjáig rezeg. – Mindig is meg akartam baszni ezt a kis csinos
pinát, miközben a szavaiddal bántalmazol.
Elengedtem
az állát, elkaptam és a fal felé fordítottam, testemmel csapádba ejtettem az
övét, kezemmel a dereka fölé húztam a szoknyáját, mielőtt letéptem volna a
bugyiját. Annyira kibaszottul nedves volt, annyira kibaszottul dühös, annyira
kibaszottul tökéletes ahhoz, amit csinálni fogok.
A szám
ismét a füléhez ért, a szívem egyidőben dobogott dühös lélegzetének ritmusával.
– És
ami még elcseszett dolog, hogy te ezt szereted. Gyakorlatilag már csöpögsz
nekem. Már rég meg kellett volna tennem.
Nevettem,
az ujjaim belécsúsztak és a farkam a nadrágomnak feszült, amikor a szeme
becsukódott, a szája kinyílt.
– Mi
a baj kis vadóc? Nem tetszett, amit ma láttál? Zavar téged, hogy a pénzetek a
harcosok életén és a vonakodók hátán keresztül lett megkeresve?
Ujjaim
lassú ritmusban pumpálták, egyre szélesebbre nyíltak, mígnem már hármat tudtam
becsúsztatni szűk lyukába.
Halkan,
suttogva beszéltem és bevallottam. – Senkit sem basztam meg a harc után. A nő,
akit láttál? Meg van fizetve. Akarja csinálni, amit csinál, az ő döntése, hogy
megteszi. De az apucid nem így csinálta a dolgokat. Nem, azt akarta, hogy
sikoltozzanak és sírjanak, amikor jött. Én vagyok az, aki kibaszottul
megváltoztattam azt a szabályt.
Elhúztam
a kezemet, kigomboltam a nadrágomat és kiszabadítottam a farkamat, a feje a
puncijának nyomódott, miközben könnyek csordultak ki a szeméből.
– Szóval
ne merészelj úgy ítélkezni felettem, mintha nem lennék méltó még arra sem, hogy
megnyaljam a cipődet. Mindig is te voltál a kevesebb közöttünk. Legalább nekem
van egy értékrendem, amely nem mások hátára épült.
Egyetlen
kemény lökéssel löktem beljebb magam, a golyókig temettem be magam,
gyakorlatilag kiszívtam a sikolyt, ami a torkából szakadt ki, részben a haragot
amiatt, amit mondtam, részben a vágyat.
Ez a
helyzet a ribancokkal: úgy tesznek, mintha azt akarnák, hogy imádva legyenek,
amikor az igazság az, hogy azt akarják, hogy fosszuk meg őket a hatalmuktól és
piszkosul basszuk meg őket a falnál.
A csípőm
nekicsapódott a fenekének, miközben mindent elvettem, amit akartam, az
adrenalin pedig az egekbe szökött bennem, hogy végre beteljesítsem azt, ami egy
életre szóló álomnak tűnt:
Addig
baszni ezt a nőt, amíg el nem hallgat a pokolba is.
– Ha
nincs semmim, amit akarnál, akkor magyarázd el nekem, miért is öleli a pinád a
farkam épp most. Magyarázd el nekem, hogy miért jönnek ki halk, kis nyögések a
torkodból.
Előrenyúltam,
hogy hüvelykujjam a csiklójához szorítsam, a csípőm egyre erősebben és
gyorsabban döngetett, amíg fel nem kiáltott az orgazmustól, csinos kis puncija
a farkamon lüktetett.
Morogtam,
miközben azért küzdöttem, hogy ne menjek el benne. – Most mondd azt, hogy nincs
mit felajánlanom neked!
Remegett,
ahogy a teste ellazult a megkönnyebbüléstől, amit kicsiholtam belőle és én
kuncogva hallgattam.
– Légy
jó kislány és mondd azt, hogy ezentúl szépen fogsz játszani másokkal!
Bólintott,
de ez nem volt elég jó.
A
farkam mélyebbre süllyedt, a golyóim megfeszültek attól, hogy el akartak menni.
– Mondd
ki! – morogtam.
– Sajnálom!
– lihegte. – Azt hittem…
– Nem
érdekel, hogy mit hittél! Mondd azt, hogy kedves leszel!
– Kedves
leszek – lehelte.
Kihúztam
magam belőle és a falhoz csaptam a kezem, miközben a nedvem lefelé folyt a lába
hátulján.
Nem
számított, hogy mit mondott Lisbeth.
Mindig
tudtam, hogy mikor hazudott.
Itt
volt az ideje annak, hogy valaki megtanítsa neki a különbséget a büszkeség és a
rossz modor között.
Köszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlésNagyon köszönöm!
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés