29.-30. Fejezet

 

HUSZONKILENC

Fordította: Echo

Lisbeth

Callan már elment, amikor másnap reggel felébredtem, hatalmas ágya zavaróan üres volt, az ágynemű gyakorlatilag elnyelt. Beszívtam az illatát, mintha az megvigasztalhatna.

Fájt a hasam. Ez miatt pattant ki a szemem. Még álmomban is utáltam a mai napot, a ma estét, ezt az életet, ami láncra verve tartott és állandóan fájdalmat okozott. Egy tomboló ideggolyó voltam, a pulzusom szapora és erős.

Ma este meghalhat.

A gondolat ismétlődött a fejemben.

Fogalmam sincs meddig feküdtem ott és szenvedtem az aggodalom mardosó hidegétől. Végül egy ajtókopogás rángatott ki a ködből, az ostorcsapás hangja jött át a fán.

– Lisbeth, ideje felkelni! Dolgod van!

Gretchen.

Félig boldog és félig bosszús voltam a hangja hallatán. Ha valaki ki tudott zökkenteni a szörnyű ködből, akkor az a nő volt az.

– Felöltözök – válaszoltam.

– Siess! – csattant fel az ajtón keresztül. – Megvárlak itt kint.

Siess…

Pont olyan volt, mint ő. Valószínűleg ezért is volt a legjobb dolog a számomra ebben a pillanatban. Gretchen esze vágott, mint a borotva, és bár nem tudtam elviselni a szigorúságát, és hogy mindenkit egy lehetetlen mércéhez mért, mégsem állíthattam, hogy képmutató. Ugyanahhoz a mércéhez tartotta magát.

Abból tudtam, hogy miért, amit bevallott nekem. Gretchen megvívta a saját csatáit, saját teret követelve, és mindennek ellenére büszke volt önmagára.

Azon tűnődtem, hogy vajon ez a büszkeség – ez a hiúság – volt az, ami végül mindannyiunkat elpusztít.

Talán az alázat a jobb választás. Nem kell érte küzdeni. Nem kell megbánnod. Nincs sértés, amit vissza kell vonni, vagy bocsánatkérés, amit el kell motyogni.

Mások megengedhetik, hogy alázatosak legyenek. De nem egy Rose. Nem én.

Ismét felfordult a gyomrom, amikor beálltam a zuhany alá és felöltöztem miután tiszta voltam.

Összeszedtem magam, kiegyenesítettem a gerincem, hátrahúztam a vállam és Gretchennel találkoztam a nappaliban. Szemei a nyakamra vetültek, mintha további nyomokat keresne. Szégyen árnyalta az arcomat.

Csettintett a nyelvével. – Nem. Ne tedd ezt! Ne szégyelld magad! Bármit is csinálsz, az működik. Ne sajnáld, bármibe is került, ami ahhoz kell, hogy kimássz a gödörből.

Csakhogy nem másztam ki semmiből sem. Csak mélyebbre ástam saját magam.

A téma olyan gyorsan lezárult, ahogy szóba került, Gretchen megfordult, hogy kényelmes cipőinek csattogásával kivezessen a családi lakosztályokból.

– Sűrű napunk van. Egy óra múlva betesznek egy furgonba más személyzeti tagokkal és elvisznek a gödörbe. A te feladatod az, hogy megbizonyosodj arról, hogy az aréna makulátlan. A család nem könnyen tűri el a kínos helyzetet, amint jól tudod. A bőr székeket ki kell fényesíteni. A sárgaréz korlátoknak csillognia kell. A padlón a porszívó lenyomata legyen. Ha ez kész van, kapsz egy új egyenruhát. Az estéd italokért való rohanással fog eltelni, vagy harapnivalóért vagy bármiért, amit a vendégek ott elfogyasztanak.

Felém fordult.

– És mindezt felemelt állal fogod megtenni. A vendégek fel fognak ismerni, hogy ki vagy. Ne törj össze a súly alatt és ne engedj nekik!

Azt bámulhattak, amit akarnak. Nem az fájt a legjobban, hogy kiszolgáltam őket. Csak attól féltem, hogy Callan meghal, miközben mindannyian a szórakozásért kiabálnak.

Gretchen biztos látta, hogy az igazság az arcomra van írva.

A hangja ellágyult. – Ne aggódj miatta! Lehetőségem volt szemtanúja lenni annak, amikor Callan a ringben volt. Ő nem az, akit térdre kényszerítenek. Az ellenfelei viszont…

Szünet, a jelentőségteljes csend. Gretchen a karomra tette a kezét. – Hagyd figyelmen kívül, hogy mi történik a harc után Lisbeth! Csontig fog hatolni, de nem hagyhatod, hogy lássák, hogy összeroppansz.

Rejtélyes szavai a levegőben lógtak, ahogy megfordult és tovább vezetett az étkezőbe. Csak néhány szolga evett és feltételeztem, hogy ők azok, akik a harcnál fognak dolgozni. Holly velük volt. Élénkkék szemei félelemmel telve pillantottak rám.

Gretchen néhány szóval a reggeliző bárban hagyott, amin rágódhattam. – Egyél rendesen! Ma este nem akarsz majd enni.

Tekintetünk találkozott és a figyelmeztetés célt ért. Valami rossz fog történni és nem akarta, hogy darabokra essek, ahol bárki szemtanúja lehet a fájdalmamnak.

Ettől a gyomrom csak még jobban görcsbe ugrott, de ettől függetlenül a tányéromra erőltettem az ételt. Sokkal nehezebb feladat volt lenyomni a torkomon. Egy órával később az arénában találtuk magunkat, súroltunk és fényesítettünk. Holly mellettem maradt, de nem szólt sokat. Azt lehetett látni, hogy ideges volt az ottléte miatt. Néha eszembe jutott, hogy megkérdezzem miért jelentkezett erre a munkára, de meggondoltam magam.

Valami történt, valami szörnyű, és nem akartam, hogy az igazság a vállamra nehezedjen minden mással együtt, amit már cipeltem.

Végül a nap éjszakába torkollott, és megkaptuk a kiszolgáló egyenruhánkat. Míg a férfiak a tipikus fekete kabátot és nadrágot kapták ropogós fehér inggel, addig a nőknek valamivel több bőrt kellett mutatniuk.

A kis alatt gyakorlatilag az egészet értettem.

A koktélruha átölelte a fenekem ívét és minden alkalommal felcsúszott, amikor lehúztam. A gyöngyös fűző semmit sem rejtett el, ami alatta volt. Felszerelhettek volna egy sztriptíz rudat és tökéletes kiegészítője lett volna a nevetséges jelmeznek, amit viseltem.

Talán erre figyelmeztetett Gretchen. Reméltem, hogy ez volt a legrosszabb.

Szegény Holly furcsán nézett ki a hozzáillő egyenruhájában. Mindenhol rossz volt. Túl ártatlan volt a kurvás-elegánshoz. A fekete egy szennyfolt volt a szőke hajhullámaival szemben, szigorú ellentét az ijedt kék szemei és makulátlan, világos bőrével szemben. Nem tartozott ide és félig arra gondoltam, hogy kirángatom az arénából, hogy követeljem Gretchentől, hogy kísérje haza.

Nem tudtam megállni a kérdést, amíg a bejárathoz közeli nagy dupla ajtóknál vártuk a vendégek érkezését.

– Miért vagy itt? Ez a hely nem neked való.

– Miattad vagyok itt – ismerte be, hangja acélos volt, ami meglepett. – Szükséged lesz rám. Gretchen tudta, ezért megkért, hogy jöjjek el.

Féltem attól, hogy bármi mást kérdezzek. De nem is volt idő, mint a mostani, hogy megtudjam mi volt olyan rossz, hogy szükségem legyen egy személyre, aki megóv attól, hogy összeomoljak.

Kinyitottam a számat, hogy végre feltegyem a kérdést, de a vendégek beözönlöttek az ajtón, kibaszottul a legrosszabb időzítéssel. Sokukat nem ismertem fel drága öltönyeikben és fényes cipőikben, ahogy bejöttek. Úgy tűnt mindenki egy gyönyörű nő csípőjére szorította a kezét, aki olyan ruhába öltözött, amely az enyémmel versenyezhetett az év kurvája címért.

Ahogy elhaladtak, a tekintetük rám siklott és a felismerés fellángolt, a szájuk vigyorra húzódott, amit félresöpörtem és kihúztam magam.

A pokolba is, egy Rose voltam.

Büszke még akkor is, ha le van csupaszítva.

Az ülőhelyek gyorsan megteltek, nem mintha tele stadion lett volna. Valamivel több, mint százan ülhettek le a közönség soraiban. Ekkor a gyomrom már felfordult, de figyelmen kívül hagytam, miközben teljesítettem az italrendeléseket, és a fogamat csikorgattam valahányszor egy kéz engedély nélkül rácsapott a fenekemre.

Egy pillantást vetettem a seggfejre, aki megpróbálta végighúzni az ujjait a szoknyámon, a fenyegetés érzékenyen érintette, amikor megpróbálta elvenni azt, amit nem kínáltak fel és egy őr lépett oda, hogy majdnem eltörje az ujját, a próbálkozásért.

Meglepődve pillantottam az őrre, de rájöttem, hogy Connor az, a harcos, akinek Callan szobájában súroltam a vállát.

Ahogy felé fordultam megragadtam az öltönykabátja hajtókáját és lehúztam, hogy a fülébe tudjak súgni.

– Ne aggódj miattam! Tartsd a szemed Hollyn! Ezek a pasasok élve megeszik.

Szúrós pillantást vetett a kezemre, én pedig elengedtem, megsimogattam az anyagot, hogy kisimítsam a ráncokat.

– Bocsi!

Lekísért a lépcsőn, hogy még több italrendelést tudjak teljesíteni, majd a hátamra tette a kezét és így szólt. – Holly rendben lesz! Az én utasításom az, hogy téged figyeljelek!

Ez meglepett.

– Hogy a férfiak ne fogdossanak?

– Hogy ne fuss el – válaszolta, és szemei végigsöpörtek az aréna káoszán.

Természetesen. Ezt tudnom kellett volna.

Tizenöt perc…

A hangszóróból hallatszó hang miatt ugrottam egyet, eközben a körülöttem lévő tömeg egyre fejetlenebb lett, tekintetük a ringre tapadt, amíg a testük kiegyenesedett a helyükön.

A rettegés belém mart, míg a rémület az ereimen keresztül hasított. Megfordultam, hogy megnézzem a középső arénát, de az még üres volt, a túlsó végén lévő nagy kapuk még biztonságosan zárva voltak.

Mögöttem egy torokköszörülés hallatszott mire megpördültem, amikor egy kéz megérintett.

– Csodálkozom, hogy nincs elrejtve a földszinten. Általában a nyereménynek nem engedik meg, hogy elkószáljon.

Az undor keveredett a rettegéssel és rémülettel. Epe borította be a nyelvem hátsó részét, amikor Antonio Mortize pillantásával találkoztam. A szemem arra tévedt, ahol Connor állt a távolban. Habár a szeme nem rajtam volt, éreztem, hogy figyel. Ettől egy kicsit nagyobb biztonságban éreztem magam. 

– Nem tudom miről beszél. Ahogy látja – mondtam és kezemet végighúztam jelzésképp az egyenruhámat – dolgozom.

Antonio szája csücske mosolyra húzódott, a felettünk lévő fények élesen visszaverődtek az általa viselt arany ékszerekről. Csakúgy, mint legutóbb is, amikor találkoztunk, olyan öltönyben volt, amelyről üvöltött a pénz, a szürke anyag túl fényes volt. Nyilvánvalóan pénzért nem lehetett ízlést venni.

Hozzám lépett, lehelete az arcomat súrolta, én pedig megborzongtam az undortól.

A hangja mély suttogás volt. – Te vagy a nyereményem, amikor a harcosom ma este megöli Callant a ringben. – A nyelve az arcához csapódott és belehánytam a számba. – Rengeteg ötletem van arra, hogy mennyi munkát fogsz végezni, ha egyszer az enyém leszel.

Semmi esélyed! Előbb halnék meg, mielőtt hagynám, hogy ez a seggfej megérintsen.

Találkozott a pillantásunk, amikor elléptem tőle, a Rose büszkeség épen és a helyén volt. – Callan megöl mindenkit, akit oda beküld.

Furcsa érzés volt kimondani ezeket a szavakat, de a pokolba is, ha a családom végig ezt tette, akkor feltételeztem, hogy a véremben volt.

Ezek a szép szirmok alatt, tövisek voltak. Csak meg kellett találnom őket. Még ha csak a látszatnak készültek.

Antonio nevetett, szemével engem tanulmányozott.

– Élvezd a ma esti műsort Lisbeth! Biztos vagyok benne, hogy felnyitja majd a szemed.

Callan nem fog meghalni, ígértem meg magamnak. Ez a mantra járt a fejemben, amíg Antonio távolodott.

Néhány perccel később a közönség felett elhalványodtak a fények és a ring felettiek fényesebben ragyogtak. Holly néhány méterre tőlem állt a bárnál. A tálcája tele volt italokkal, de a szeme rám szegeződött.

Úgy éreztem, hogy a helyemhez ragadtam, ahogy megfordultam, hogy lenézzek a ringbe, a lábam olyan nehéz volt, mintha ólomból lettek volna és minden izom a csontjaimhoz simult. Vér dübörgött a fejemben, a lüktetésétől megszédültem. Az első jele annak, hogy valami elkezdődött egy nagy fakapu halk nyikorgása volt, amikor kinyitották.

A közönség elcsendesedett körülöttem, annyira zavaróan, mindenki az alattunk lévő ovális részre koncentrált, egy hat méteres falakkal határolt téren, egy feljárón, amely a földig kinyílt miután azok a nagy kapuk is teljesen kinyíltak.

A tekintetem végigsiklott az elöregedett fán, a nagy, nehéz fekete zsanérok fölött, majd lefelé, hogy észreveszek egy férfit, aki a ring bejáratánál áll, háttal nekem, fekete öltönye alatt széles vállakkal.

Előtte két férfi közeledett, testük az árnyékból bontakozott ki, ahogy a fény izzásába beléptek.

A tekintetem először Callanre szegeződött, a mellkasomban forróság áradt, ahogy felismertem széles vállait, karjainak terjedelmét, egy sor hasizmot, amely a derekáig futott annyi fényes domborulattal és árnyékos völggyel, hogy minden alkalommal elolvadtam, amikor láttam a testét.

Vállszélességű terpeszben állt meg, arckifejezése üres volt, fekete haja csillogott a lámpák alatt. Mindkét keze be volt ragasztva zöld szalaggal, testét csak egy fekete sportnadrág takarta.

Mellette egy másik férfi állt. Ugyanolyan felépítésű volt, ha nem még nagyobb. Nem volt annyira kidolgozott, mint Callan, dereka vastagabb és kevésbé körülhatárolt volt. Az abszolút erőszak ígéretét sugározta. Felismertem benne azon férfiak egyikét, aki Antonióval látogatott el az arénába aznap. Egy kibaszott pszichopatának nézett ki. Mosoly feszült az ajkán, mintha alig várná a vérontást.

Megálltak a harmadik férfi előtt, vele szemben.

Az öltönyös férfit biztos bemikrofonozták, hangja dübörgött a közönség soraiban.

– Mindketten értitek, hogy ez a harc mindhalálig tart? Egy győztes. Egy vesztes. Ha egyszer belépsz, és a kapu bezárul, onnan már nincs visszaút.

Akkor értettem meg, hogy miért rejtették el a ringet egy raktár álhomlokzatába, mivel nem volt törvényes. A családom pénze vérbe volt mártva, pont ahogy Callan mondta nekem. Rosszul lettem attól, ahogy belegondoltam és elborzadtam, hogy vajon hány ember halt meg azért, hogy selyemlepedőn aludhassak, és úgy élhessek, hogy semmit sem akarok.

Az ő életük nem volt olyan értékes, mint az enyém?

Callan és ellenfele egyszerre bólintott, az öltönyös férfi visszabiccentett, mielőtt félrelépett, hogy beengedje őket a ringbe.

A közönség kiabálni kezdett köröttem, lábuk a padlót taposta, vért követelve.

Annyira elmerültem Callan nézésében, hogy elfelejtettem, hogy vannak emberek, akik engem néznek. Amikor egy kéz a vállamon landolt, megint megugrottam, a szívem kellemetlenül a torkomba szorult.

Helyben megpördültem és Connort találtam ott.

– Italokat kellene felszolgálnod – emlékeztetett, de üres arckifejezése és agresszív jelenléte ellenére is szavait a szórakozottság szőtte át.

A fejemet rázva kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de a közönség hangosabban sikoltott fel, a fejem visszafordult, hogy lássam, ahogy Callan szembenéz az ellenfelével a ring közepén, testükkel beálltak és felkészültek a csatára.

Connor mellkasa a hátamat súrolta, hangja lágyan simult a fülemhez.

– Aggódsz érte?

A mozgást érzékeltem és odanéztem és láttam, ahogy a nagy kapuk bezáródnak. A véglegesség robbanásával csapódtak össze. Egy embernek meg kell halnia, hogy újra kinyíljanak.

Biccentve válaszoltam a kérdésre, nyeltem és éreztem, hogy egy nyugtalan izzadságcsepp csúszik le a torkomon.

– A fickó, akivel harcol, egy balfék – nevetett Connor. – Callan még csak meg sem izzadna, ha nem kellene úgy tennie, mintha a küzdelem igazságos lenne, hogy jó műsort csináljon.

Megérintette az állam és a ring ellentétes oldalán elhelyezett magánboksz irányába fordította a fejemet, amit nem vettem észre. Franklin, Antonio és Jacob volt benne.

Míg Antonio idegesen lépkedett, addig Franklin és Jacob mozdulatlanul állt, karba tett kézzel, tekintetük az alattuk lévő férfiakra meredt.

– Nem aggódnak. Meg lehet mondani abból, hogy mennyire mozdulatlanok. Moritze tudja, hogy az embere már halott. Callan nem az az ember, akivel baszakodni lehet.

Üvöltést tört ki a közönségből és a szemem a harcra siklott.

Mortize embere már azelőtt bevágta az első ütést a csengő vagy bármilyen más jel előtt, hogy a harc elkezdődött volna. Callan arrogáns, az ajkát feszítő vigyorral tért ki az ütés elől. Újra visszahelyezte a lábát és a kezével intett közöttük az ellenfelének, hogy lépjen előre.

Bensőségesen ismertem már Callan azon arckifejezését. Minden alkalommal ezt viselte, amikor megkínzott.

Connor végig a hátamban maradt, amíg a férfiak harcoltak, a saját privát kommentátorom volt, aki elmagyarázta, hogy mit csinál Callan, hogy elnyújtsa a dolgokat a műsor kedvéért, hogyan engedte meg az ellenfelének, hogy továbbra is ő legyen a támadó fél, hogy kimerítse.

A férfi egyetlen ütést sem vitt be, de amikor Callan karja először lendült ki, akkor a tömeg üvöltését émelyítő roppanás erősítette meg, vér ömlött a férfi arcából, miközben elkapta a fejét.

Néhány lépést hátratántorodott mielőtt Connor felnevetett és így szólt. – Látod? Callan játszik vele.

Furcsán megnyugtató volt, hogy Connor elmagyarázta nekem a harcot, még ha a gyomrom továbbra is háborgott a rémülettől.

De ezzel a rémülettel perzselő hév járt.

Callan volt a férfias kísértés megtestesítője, az agressziója engem szólított, a teste egy gép, amelyet a szemem nem győzött csodálni. Ismét sima volt harc közben, egy természeti erő, brutális és koncentrált, éppoly erőszakos, mint akkor lehetett, amikor a nyelvét a lábam között húzta végig vagy a fogait a vállamon mozgatta végig. Kivéve, hogy ebben az arénában élvezet helyett kínt ígért.

Újabb néhány ütés és Callan ellenfele ingadozó és támolygó volt, a küzdelem, amelyet Callan vívott kitért minden válaszütés elől, a két férfi ragadozóként keringett egymás körül.

Ez így ment egy darabig, Callan alig kapott találatot, míg a másik srác kemény verést kapott.

Befogtam a szám, hogy elnyomjam a zihálásom, amikor Callan egy ütést kapott a gyomrába, de ahelyett, hogy elhajolt volna, a vállára hajtotta a fejét és viszonozta a támadást, átpördült a testével és a lábával elkapta a férfi fejét.

Az ellenfele egy újabb reccsenéssel esett el, orrából és szájából vér csorgott, miközben azért küzdött, hogy felálljon.

Ha ez egy normális harc lett volna, ezen a ponton megállították volna, de a tömeg elkezdte skandálni, hogy öld meg, szemeik vadak és hangjuk lelkes volt, lábukkal egyszerre dübörögtek, hogy követeljék a kivégzést.

A torkom összeszorult, ahogy Callan közeledett a férfihoz, aki nem tudott felállni, csak feltérdelni. A kántálás egyre hangosabb lett. A közönség vérszomjas.

Megráztam a fejem és megpróbáltam hátrálni, de Connor hozzám lépett és a két oldalamnál a falhoz szorított.

– Nem bírom nézni! – mondtam és megpróbáltam elfordulni.

Nem engedte, hogy megmozduljak. – Miért nem? Ez a legjobb rész.

Callan a férfi fölé tornyosult, haja hátrasimult és nedves volt, vér csöpögött végig a testén, ami az izzadságával keveredett. A mellkasa és válla erős és mély lélegzetvétellel emelkedett és süllyedt, majd felnézett a közönségre, sötét tekintete végigsöpört az üléssorokon.

A közönség minden tagja felemelte a kezét a levegőbe, hogy hüvelykujját lefelé tartsa, egy néma követelés volt, hogy vegyék el az életét.

Grimaszolt, amikor tekintete találkozott az enyémmel, mielőtt a férfi nyaka köré fonta a karját, hogy elcsavarja.

Esküszöm, hogy a közönség ellenére is hallottam azt a reccsenést, a szívem fájdalmas dobbanással állt meg, ahogy Callan elengedte a férfi testét, hogy élettelenül a földre rogyjon.

Mindenki felállt a helyéről, a hangjuk olyan hangos volt, hogy fájt a fülem.

– Kész vagyok! Engedj el!

Connor ellen harcoltam, hogy megpróbáljak elmenekülni attól, amit láttam, de még erősebben tartott egy helyben, mély hangja áthatolt az üvöltő tömegen, hogy a fülembe szóljon. – Még nincs vége.

– Meghalt – kiabáltam. – Mi történhet még?

Az arcomba vigyorgott. – Csak figyelj!

Most mit tehet még? Szétszakítja a testet és megeszi?

Még több epe borította be a nyelvem. Kérlek Istenem, ne!

Callan széttett lábbakkal állt meg, karját az oldalához feszítette. Az ajka szétnyílt, a feje hátraesett, lehunyta a szemét, miközben a tömeg folytatta nevének skandálását és követelte a díjat.

Mi a fasz volt a díj?

A nagy kapuk elkezdtek kinyílni és a figyelmem a mozgás felé fordult. Callan ugyanakkor fordult a feljáró felé.

Három embert láttam az árnyékból előjönni, mindkét oldalon két nagydarab férfi és …

Nem.

Egy megkötözött nőt vezettek maguk között, szája be volt tömve, szemkötő a szemén. Fehér fehérneműben volt, ami alig takarta a testét, mezítlábasan megbotlott a földön, ahogy akarata ellenére előrevitték.

A válla remegett, mintha sírt volna, lábai remegtek a rémülettől.

Nem láthattam Callan arcát, de hosszú lépésekkel a feljáró felé viharzott, éhes léptekkel zárta be a távolságot.

A két férfi a ring földes padlózatára lökte a nőt, ahol megbotlott és előrezuhant.

Elakadt a lélegzetem, elöntött a düh, mivel mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ő volt az, akit odaadtak bárkinek, aki megnyerte a küzdelmet.

Különböző okok miatt voltam rosszul.

Dühös azért voltam, ahogy bántak vele.

Elárulva, hogy Callan használni fogja.

Undorodtam attól, hogy ez a műsor része volt, amellyel a családom fizetett az elkényeztetett életemért.

De az árulás hatolt a legmélyebbre, a szívem millió darabra tört, amikor Callan megragadta a nőt sötét hajánál fogva és talpra állította.

Egyik kezét az arcára kulcsolta, míg a másik az oldalát ragadta meg, hogy a közönség felé fordítsa, mint valami elárverezett húsdarabot.

A tömeg üvöltött.

Callan a vállára dobta, hogy felvigye a feljárón.

És pont akkor hoztam meg egy olyan döntés, hogy kibaszottul meg fogok szökni, így vagy úgy, ettől a rémálomtól.

Megpördültem, hogy végre kitörjek Connor szorításából, előrehajoltam és ráhánytam a cipőjére.

Nevetett rajtam nem törődve a rendetlenséggel. Láttam, hogy Holly egyenesen engem bámul, amikor felemeltem a fejem és megtöröltem a számat.

 

HARMINC

Fordította: Echo

Callan

 

Mostanra a Rose család gazdagabb volt több millió dollárral, a ringben hagyott test dollárban növelte a bevételeink költségeit a magas fogadásokkal, amelyekről tudtam, hogy Franklin megtett. Rengeteg pénz volt az ilyen harcokban, az elit unalma és hatalmas erőforrásai miatt könnyű volt őket megfosztani a vagyonuktól.

Az éljenzés zűrzavara elnémult, amikor átsétáltam egy sor ajtón az öltözőbe. Jacob szokásához híven rám várt, arckifejezését gondosan ellenőrizte, miközben elhaladtam mellette, hogy Isabelle-t egy padra tegyem.

Nem várta meg, hogy kioldjam a lány kötelékeit, mielőtt megfogta a vállam, hogy maga felé fordítson. Bólintott és elégedetten elengedett miután alaposan megvizsgálta azokat a sérüléseket, amelyek belső sérülést okozhattak.

– Alig ért hozzám – morogtam, inkább játékosan löktem félre, mintsem tiszteletlenül.

Jacob zöld szeme az enyémre szegeződött.

– Egy gyomorszájütés? Úgy döntöttél, hogy ezt engeded meg? Majdnem lerohantam, hogy én magam verjem szét a segged. Belső szervek Callan! Védd őket!

Nevetés rázta a vállam, adrenalin száguldott az ereimben, amitől úgy éreztem, hogy lebegek. A harc pontosan olyan volt, mint amilyenre szükségem volt, hogy megnyugtassam a bennem lévő fenevadat, a testem már nem volt nehézkes és nem fájt.

Isabelle a hátunk mögött motyogott. Megfordultam, hogy levegyem a szemkötőt, szemét az enyémre emelve alázatos ígéretet tett, amit habozás nélkül elfogadtam volna, ha az egy másik éjszaka történt volna meg.

Hány alkalommal ürítettem ki az adrenalint a testemből azzal, hogy elvettem az övét?

Kihúztam a pecket a szájából, a földre dobtam, amíg Jacob azon fáradozott, hogy kiszabadítsa kezeit a kötelékekből.

Kinyújtotta az állkapcsát, hogy enyhítse bőre csípősségét a pecek miatt, ajkán mosoly jelent meg, ahogy végigfutott a testemen, tekintete az izzadsággal keveredett vérvonalakat követte.

– Így vagy a legszebb! – dorombolta.

Elkötelezett volt az iránt, hogy a harcosok kedvében járjon, de az estét csalódottan fogja tölteni. Ma este csak egy nőt akartam irányítani az általa megtestesített kísértés ellenére is, akivel közvetlenül azelőtt akadt össze a szemem, mielőtt véget vetettem ellenfelem életének a ringben.

Jacob vállal a falnak támaszkodott.

– Moritze úgy nézett ki, mint aki össze akarja szarni magát, amikor kitekerted annak a seggfejnek a nyakát. A kurvapecérnek biztos sok pénze lehetett a harcban. Néztem, ahogy elfehéredett, mielőtt lejöttem volna, hogy találkozzam veled. Még soha nem láttam őt ennyire feldúltnak.

– Még csalódottabb lesz ez elkövetkező hetekben, amikor megöljük azokat a seggfejeket, akiket kirángatott az utcáról.

Jacob nevetett. – Igen. Enyém a következő harc, aztán Connoron a sor, hogy némi kárt okozzon.

Ha már itt tartunk…

– Hol van Lisbeth?

– Pontosan ott, ahol lennie kell. Connor közel és távol tartotta a közönségtől, amikor a harc elkezdődött. Figyeltem őt a ring túloldaláról. Utoljára azt láttam, hogy rosszul lett. Végighányta Connor cipőjét.

Vigyorgott és megrázta a fejét. – Lefogadom, hogy mérges.

Nem kételkednék benne. Amennyire Lisbeth láthatta, elvittem egy rabszolgalányt, hogy a kedvemre tegyen. És bár a nők vonakodók voltak, amíg az apja a börtönt és a harcokat vezette, az azóta eltelt években változásokat eszközöltem.

A tapintatos érzékenységben nevelkedett Lisbeth éppen most ismerkedett meg a családja rút vagyonának igazságával, a megalázás, és az életek adásvételével, hogy a vagyonukat növelhessék.

A rabszolgák most jól voltak fizetve és jól képzettek is voltak, szakértői annak a szerepnek, amit a műsor céljaiért játszottak el, és más szolgáltatások miatt is rendelkezésre álltak a kúriában lévő harcosok számára. Colton mindig is gondoskodott arról, hogy körforgásban tartsa őket és lefoglalja őket, kivéve Haley-t és Jacobot. Franklin panaszkodása ellenére is engedélyeztem ezt a helyzetet.

Nem mehettem oda ki, amíg a tömeg még a helyén volt és a pénz még cserélődött, de el kellett jutnom Lisbethez. Vagy ide hozatnom.

– Menj el érte és hozd le! Tudod, hogy most nem tudok oda kimenni.

Jacob bólintott és ellökte magát a faltól.

Isebelle-hez fordultam miután elment.

– Coltonnak hamarosan itt kell lennie, hogy felvegyen.

A kezem után nyúlt, kezével a sérült ujjperceket és a vért vizsgálta, amely összekente a szalagot. – Megsérültél.

Elhúztam a kezem, leráztam némi vért és kinyújtottam az ujjaimat.

– Ez többnyire a másik fickó vére.

Isbelle rám emelte tekintetét, elutasítás kavargott benne. – Nem láttalak már néhány napja. Az edzőterem óta nem.

– Közbejött valami.

– Úgy érted Lisbeth Rose jött közbe – csattant fel. – Ne hazudj! A kúriában mindenki tudja, hogy a szobádban maradt. Hozzáteszem, akarata ellenére. Azt hittem, hogy jobb vagy ennél.

A hátamnál lévő szekrénynek hajtottam a fejem, túlságosan is jó hangulatban ahhoz, hogy Isabelle megjegyzése felidegesítsen.

– Ez nem a te dolgod.

A hangja suttogássá vált, és remegett, mintha alig bírná magában tartani, amit érzett. – Azt hittem, te és én…

– Te rabszolga vagy – emlékeztettem. Az egyik, akit gyakran használtam, de akkor is az. Isabelle soha nem volt a képben, hogy valami több legyen.

Nem arról volt szó, hogy félrevezettem. Mindig is őszinte voltam, hogy a szex csak szex. De tudtam, hogy többet remélt.

Jobban kellett volna tudnia. Az ilyesmit soha nem tolerálnák a Rose családban, még akkor sem, ha technikailag én lennék felelős érte. Franklin azelőtt intézné el őt, mielőtt megengedné, hogy ilyesmi megtörténjen.

Nem mintha számított volna. Soha nem ő tartott itt ezen a helyen. Egyszer sem.

Jacob visszatért mielőtt válaszolhatott volna.

– Lisbethet visszavitték a kúriába.

A vállam megfeszült, ez az első jel arra, mióta kiléptem a ringből. – Miért?

A két lába között váltogatta a súlyát. – Pánikrohamot kapott az alapján, amit Franklin mondott. Connorral vitette el, mielőtt jelenetet rendezett volna.

A kibaszott pokolba! Figyelmeztetnem kellett volna arra, amit ma este látni fog. De nem éreztem úgy, hogy tartozom neki vele. Még nem. Addig nem, amíg be nem bizonyította, hogy valóban megváltozott, amikor rólam van szó.

Colton belépett a szobába, szeme Jacob és köztem járt, mielőtt Isabelle-en állt volna meg. Kétségtelenül érezte a növekvő feszültséget.

– Mennünk kellene – mondta a nőnek, aki haraggal a szemében nézett rám.

Isabelle felállt és odament hozzá, még egy utolsó csípős pillantást vetett rám, mielőtt szó nélkül elhagyták a szobát.

Jacob továbbra is rajtuk tartotta a szemét, amint eltűntek a látókörünkből, a zöld szeme felém fordult. – Mérges.

– Nem érdekel.

A tenyeremet dörzsöltem végig az arcomon. Még egy órába telik, amíg a tömeg eltűnik és arra az időre itt rekedtem. Egy műsort adtunk, egy trükköt, amivel elhitettük az emberekkel, hogy semmi sem változott meg abban a családban, amelyet mindenki könyörtelennek tartott.

– Megyek, lezuhanyozom és felöltözöm. A parkoló kiürülése után visszamegyünk a kúriába. Talán ez időt ad Lisbethnek, hogy lehiggadjon.

* * *

Két órába telt mire visszajutottam a kastélyba, a zaj és a tevékenységek tipikus káosza üdvözölt, ami egy harc után következett. Ezek az éjszakák voltak az egyetlenek, amikor Franklin megengedte a harcosoknak, hogy kinyissák az alsó emelet ajtaját és felhozzák a nőket, hogy megünnepelhessék az újabb győzelmet.

Az éjszakai személyzet, mint mindig, csendben végezte a munkáját, figyelmen kívül hagyva a szexet és a drogokat, az alkoholt és a kicsapongás nyílt megnyilvánulásait.

Kezek veregették meg a vállamat, hangok gratuláltak ahhoz, hogy elvettem egy másik életet. De ez mind háttérzaj volt, egy személyre koncentráltam, akit nem láttam a tömegben, arra az egyetlen nőre, aki az első találkozásunk pillanatától nagyon fontos volt számomra.

Franklin elindult felém, amikor már szinte átértem az előcsarnokon, öltönykabátja levéve, haja kócosan égnek áll. Felvontam a szemöldökömet zavaros állapotának furcsasága miatt és megengedtem neki, hogy megfogja a karomat és felvigyen a lépcsőn a harmadik emeletre.

– A szobádban van.

– Oké – egy szó, gondosan kimondva. Kérdés a hangszínében.

– Nem jól.

Befordultam a sarkon a folyosóra, amely a lakosztályomhoz vezetett, hallottam az üveg csattanását, valami nehéz dolog puffanását, egy ajtó döngetését.

Bementünk a nappaliba és Connorra szegeztem a szemem, aki őrt állt a hálószobaajtómnál, az inggallérja elszakadt, három hosszú karmolás húzódott a fülétől az álláig.

– Meg fogod ölni? – kérdezte. – Vagy megtehetem én?

Valami megint összetört és a szemem kikerekedett.

Connor vállat vont. – Tönkreteszi a szobád. Azt tanácsolom, hogy bukj le, amikor bemész oda.

Majdnem felnevettem az arckifejezése miatt, részben döbbenet, részben kimerültség. – Próbáltad megállítani? Mi a fasz történt?

Rám nézett és mulatságos volt azt látni, hogy egy akkora férfi, mint Connor pánikba esik egy ilyen kis nő dühe miatt. Gyilkolásra képezték ki, de minden alkalommal megremegett, amikor újabb puffanás érte a falat.

– Végig jól volt a harc alatt. Végig mögötte voltam. Megpróbált félrenézni, amikor kitörted a seggfej nyakát, de még akkor sem akadt ki. De amikor látta, hogy kihozták Isabelle-t és te megragadtad, akkor jött el a pánik ideje. Végighányta a cipőmet, úgy küzdött, mint egy pokolfajzat, hogy megszabaduljon tőlem, de Franklin azt mondta, hogy kurvára vigyem ki onnan.

Nem tudtam visszatartani a vigyoromat és megkérdeztem. – Ezt ő tette veled? – állammal a szakadt ing és a karcolások felé böktem. – Veled? Akit harcra és ölésre képeztek ki? Talán át kellene gondolnom, hogy beengedlek-e a ringbe.

Összehúzta felém a szemét, ajkai borotvaélesre vékonyodtak el. – Nem szabad bántani őt, emlékszel? A kibaszott parancsaid. Szóval kibaszottul itt vagyok. Bezárva tartva, de egy darabban.

Három gyors puffanás érkezett egymásután és én felnyögtem. Foglalkoznom kell vele, mielőtt szétszedi az egész helyet.

Kifújtam a levegőt, hálás voltam, hogy most nem táncoltam pengeélen, mivel a verekedéssel kieresztettem az erőszakosságom nagy részét.

– Mozdulj! Bemegyek.

– Sok sikert! – viccelődött Connor miközben félrelépett.

A szemünk összeakadt, ő pedig vállat vont. – Ne felejts el lebukni! Utálnám azt látni, hogy egy lány szétveri a segged, miután nyertél a ringben.

Seggfej.

Lisbeth minden szart hozzámdobhatna, amit csak akar, de soha nem tudna bántani.

A kezemmel a kilincsre csaptam, kinyitottam az ajtót és beléptem, arra számítottam, hogy egy váza repül a fejemhez vagy Lisbeth megtámad, de amit láttam, az helyben megállított, a szemöldököm összerándult.

A kis vadóc nem volt olyan dühös, mint amire számítottam. Nem nézett rám égető dühével, nem sikoltozott és nem csinált semmit, ami érzelmi gyengeségre utalna.

Az ajtó halkan becsukódott mögöttem, miközben néztem, ahogy nyugodtan átsétál a szobán és megragad egy hülyén drága holmit, amit talált mielőtt a falnak dobta volna, hogy megfogjon egy másikat.

Üvegszilánkok borították a padlómat, törött rózsák, amelyeket bizonyára frissen hoztak ma reggel, miután elmentem. Az összetört vázákból származó vízbe kerámiadarabok és por keveredett, ami sárpatakokat hozott létre a fehér márványon.

Kék szeme az enyémmel találkozott a válla fölött és azonnal felismertem.

A hisztis kurva.

Az elkényeztetett kölyök.

A gonosz, unatkozó tini, aki térdre kényszerített csupán csak kicseszett szórakozásból.

A Rose hiúság sugárzott Lisbeth szeméből, a kékséget folyékony lánggá változtatta, oly módon csábított, amelyről azt hittem, hogy soha többé nem fogom érezni.

A kibaszott büszkesége tette őt átkozottul kívánatossá. Ami miatt kibaszottul gyűlöltem.

Ami miatt beleszerettem.

Connornak igaza volt, hogy figyelmezetett a bemenetelről. De nem azon okból, amit ő hitt.

Ilyenkor volt Lisbeth a legveszélyesebb. Amikor mgszabadul a helyes erkölcsöktől és felfedi a benne rejlő gonosz ribancot.

Ez az, akit egész életemben szét akartam tépni.

Ez az, akivel mindig is harcolni akartam.

A meccsből származó adrenalin feltámadt bennem, a pulzusom hevesebben vert, a nyelvem az arcom belsejét nyomta.

Találkoztam a ribancos pillantásával és a szemem összeszűkült… kibaszottul kihívtam, hogy újra megpróbálja velem a szarságait.

Az ajtónak hátradőlve végigmértem tekintetemmel csupasz lábai vonalát, a felszolgáló egyenruha nevetségesen rövid szoknyáját, szív alakú seggét, amelyet még mindig terveztem megharapni, ugyanúgy gerincének és vállának egyenes és sokatmondó helyzetét.

Itt is volt.

Az én Lisbeth Lázadó Rose-om.

Már vártam rád…

Keresztbe fontam karjaimat a mellkasomon, vigyor húzódott az ajkamon, ő pedig egy kristály hamutartóért nyúlt, amit soha nem használtam.

Felkapta a fejét, hogy a válla fölött rám nézzen, lábai egy helyben maradtak.

– Van valami oka annak, hogy összetöröd az összes cuccomat?

Szeme egyetlen pislogása, sötét szempillái lecsukódnak és újra felemelkednek, hogy felfedjék a fenyegetést a folyékony kék mögött.

– Mintha érdekelne ez a szar – felemelte a hamutartót, megmozgatta. – Egyáltalán tudod, hogy ki a tervezője? Mennyibe kerül?

Hanyagul megvontam a vállam. Bassza meg, ha tudom. Nem én rendeztem be a szobát.

Lisbeth gúnyolódott. – Pontosan. – Átdobta a válla felett, hogy a földbe csapódjon.

Hangom karcos volt. – Remélem tudod, hogy te fogod ezt feltakarítani. Megkérek valakit, hogy hozzon neked egy tollseprűt és a szobalány egyenruhádat.

– Nem szükséges – mosolygott. – Sokkal szívesebben öltözködök úgy, mint egy olcsó ribanc. Nagyon mókás gazdag férfiakat szórakoztatni.

Az ajkaim felíveltek. – Jelen pillanatban te szórakoztatsz.

– Ahogy a rabszolgád is tette?

Ledobott egy üres kristálypoharat a kandalló melletti oldalsó bárnál, a széttörő üveg éles hangot hallatott a közöttünk lévő feszült csenddel szemben.

Szembe fordult velem és megkérdezte. – Sikított, amikor megbasztad? Élvezted, hogy akaratuk ellenére dugod meg őket? – szemforgatás. – Nem tudtam, hogy ennyire kétségbeesett vagy.

A szemöldököm felhúztam, de ezen kívül nem reagáltam. Az akarata ellenére akartam megdugni, sikoltozásra késztetni, csak, hogy megmutassam neki, mit is gondolok az idegesítő hozzáállásáról.

Ha szerencséje lesz, nem fogom azt követelni, hogy négykézláb másszon át a törött üvegen, hogy azt csinálhassam, amit akarok.

– Óvatosan Lisbeth! Még azt hiszem, hogy féltékeny vagy!

Szemei kikerekedtek, nem olyanra, nem annyira, hogy akárki más észrevette volna. De én nem voltam akárki. Az a férfi voltam, aki évekig figyelte.

A szívem hevesen vert a mellkasomban, ahogy minden megkeményedett rajtam.

Lisbeth haragja félelemmel keveredett. Nem volt még egy olyan íz, mint ez.

Olyan izgatott volt, mint egy prüszkölő macska és nem akartam mást, mint hátrafelé simogatni a bundáját.

Bassza meg.

A falhoz akartam szorítani, azt a nevetséges szoknyát még egy centit felemelni és annyira benyomni a farkam, hogy méltó ünnepe legyen a győzelmemnek.

– Én – nevetett – féltékeny vagyok rád?

Tekintete undorral járt végig rajtam, amit gyerekkorunk óta nem láttam. – Emiatt nem kell aggódnod Callan, egyetlen dolgod sincs, amit akarnék. Nem vagy több mint egy szánalmas kifogás egy férfi számára, csak névben Rose és semmi…

A szoba túlsó felén és rajta voltam, mielőtt befejezhette volna a gondolatot, meglepett sikolyt tompítottam a kezemmel, amit a szájára szorítottam, miközben a csizmám a padlóba tiporta a törött üveget.

Csak a tenyeremmel fogtam az állánál fogva, elvigyorodtam, amikor mezítelen lába kirúgott, sarka a falnak koppant.

Szavaim sötét sziszegésként törtek ki, amikor számat a füléhez tettem.

– Csak beszélj tovább hisztérika! Gyerekkorunk óta nem láttalak ilyennek. Mit akartál mondani nekem? Hogy értéktelen vagyok? Hogy te valamiért jobb vagy nálam?

Az állkapcsom borostája felsértette a bőrét, szabad kezem pedig felcsúszott a combja belső felén.

– Kérlek, mondd ki ezeket a dolgokat! – morogtam, a hangom olyan kurvára mély volt, hogy tudtam a csontjáig rezeg. – Mindig is meg akartam baszni ezt a kis csinos pinát, miközben a szavaiddal bántalmazol.

Elengedtem az állát, elkaptam és a fal felé fordítottam, testemmel csapádba ejtettem az övét, kezemmel a dereka fölé húztam a szoknyáját, mielőtt letéptem volna a bugyiját. Annyira kibaszottul nedves volt, annyira kibaszottul dühös, annyira kibaszottul tökéletes ahhoz, amit csinálni fogok.

A szám ismét a füléhez ért, a szívem egyidőben dobogott dühös lélegzetének ritmusával.

– És ami még elcseszett dolog, hogy te ezt szereted. Gyakorlatilag már csöpögsz nekem. Már rég meg kellett volna tennem.

Nevettem, az ujjaim belécsúsztak és a farkam a nadrágomnak feszült, amikor a szeme becsukódott, a szája kinyílt.

– Mi a baj kis vadóc? Nem tetszett, amit ma láttál? Zavar téged, hogy a pénzetek a harcosok életén és a vonakodók hátán keresztül lett megkeresve?

Ujjaim lassú ritmusban pumpálták, egyre szélesebbre nyíltak, mígnem már hármat tudtam becsúsztatni szűk lyukába.

Halkan, suttogva beszéltem és bevallottam. – Senkit sem basztam meg a harc után. A nő, akit láttál? Meg van fizetve. Akarja csinálni, amit csinál, az ő döntése, hogy megteszi. De az apucid nem így csinálta a dolgokat. Nem, azt akarta, hogy sikoltozzanak és sírjanak, amikor jött. Én vagyok az, aki kibaszottul megváltoztattam azt a szabályt.

Elhúztam a kezemet, kigomboltam a nadrágomat és kiszabadítottam a farkamat, a feje a puncijának nyomódott, miközben könnyek csordultak ki a szeméből.

– Szóval ne merészelj úgy ítélkezni felettem, mintha nem lennék méltó még arra sem, hogy megnyaljam a cipődet. Mindig is te voltál a kevesebb közöttünk. Legalább nekem van egy értékrendem, amely nem mások hátára épült.

Egyetlen kemény lökéssel löktem beljebb magam, a golyókig temettem be magam, gyakorlatilag kiszívtam a sikolyt, ami a torkából szakadt ki, részben a haragot amiatt, amit mondtam, részben a vágyat.

Ez a helyzet a ribancokkal: úgy tesznek, mintha azt akarnák, hogy imádva legyenek, amikor az igazság az, hogy azt akarják, hogy fosszuk meg őket a hatalmuktól és piszkosul basszuk meg őket a falnál.

A csípőm nekicsapódott a fenekének, miközben mindent elvettem, amit akartam, az adrenalin pedig az egekbe szökött bennem, hogy végre beteljesítsem azt, ami egy életre szóló álomnak tűnt:

Addig baszni ezt a nőt, amíg el nem hallgat a pokolba is.

– Ha nincs semmim, amit akarnál, akkor magyarázd el nekem, miért is öleli a pinád a farkam épp most. Magyarázd el nekem, hogy miért jönnek ki halk, kis nyögések a torkodból.

Előrenyúltam, hogy hüvelykujjam a csiklójához szorítsam, a csípőm egyre erősebben és gyorsabban döngetett, amíg fel nem kiáltott az orgazmustól, csinos kis puncija a farkamon lüktetett.

Morogtam, miközben azért küzdöttem, hogy ne menjek el benne. – Most mondd azt, hogy nincs mit felajánlanom neked!

Remegett, ahogy a teste ellazult a megkönnyebbüléstől, amit kicsiholtam belőle és én kuncogva hallgattam.

– Légy jó kislány és mondd azt, hogy ezentúl szépen fogsz játszani másokkal!

Bólintott, de ez nem volt elég jó.

A farkam mélyebbre süllyedt, a golyóim megfeszültek attól, hogy el akartak menni.

– Mondd ki! – morogtam.

– Sajnálom! – lihegte. – Azt hittem…

– Nem érdekel, hogy mit hittél! Mondd azt, hogy kedves leszel!

– Kedves leszek – lehelte.

Kihúztam magam belőle és a falhoz csaptam a kezem, miközben a nedvem lefelé folyt a lába hátulján.

Nem számított, hogy mit mondott Lisbeth.

Mindig tudtam, hogy mikor hazudott.

Itt volt az ideje annak, hogy valaki megtanítsa neki a különbséget a büszkeség és a rossz modor között.